A kora középkorban kibontakozó mezőgazdasági fejlődés, mely technikai és módszerbeli újításokat hozott a XI-XII.században kiteljesedett, és egyre nagyobb területen hódított teret.

A népesség számának nagymértékű emelkedése volt jellemző. A növekvő és biztosabb termés csökkentette az éhínségek lehetőségét, a jobban táplálkozó emberek szervezete könnyebben ellenállt a betegségeknek. A népesség gyarapodása nagy vándormozgalmat indított el. Egyrészt Ny-Európán belül az addig lakatlan területeket vették birtokba, másrészt tömegek indultak Közép-Európa szabad földjei felé, ahol a fejlett mezőgazdasági kultúrával rendelkező telepeseket (hospesek) szívesen fogadták. A mezőgazdasági árutermelés fejlődése felesleget hozott létre, ismét megjelent a pénzforgalom. Mindez elősegítette a városok kialakulását. A városok forgalmas kereskedelmi utak vagy folyók mentén, kikötőkben, vagy hegyvidék és völgy találkozásánál jöttek létre.

A városok kialakulásával megjelent egy új társadalmi réteg, a polgárság. Sajátos helyet foglalt el a középkor társadalmi szerkezetében; nem volt nemes, de jobbágy sem: szabad ember volt. A polgár minden kötöttség nélkül rendelkezett tulajdonával, szabadon adhatta-vehette. Számára ez a városi önkormányzathoz való tartozást biztosította, aminek fő jellemzői a szabad bíróválasztás és bíráskodás, saját adószedés, egy összegben történő adózás, saját igazgatás, saját plébános választás, a vásártartás joga, árumegállítás joga és a vámmentesség. A városokra jellemző volt az érdekvédelmi szervezetek kialakulása is, melyet a kereskedők kezdtek, akik személyük és áruik biztonsága érdekében gildékbe tömörültek. A 11. században a kereskedőkhöz sokan csatlakoztak, akik között egyre nagyobb számban voltak kézművesek.. 

A városokat rendszerint fallal vették körül. Az utcák szűk sikátorokká váltak, s mivel nem volt csatornázás, az állatok és emberek szennyét legfeljebb az eső takarította el. Így az összezsúfolt városi népesség ki volt téve a járványoknak, betegségeknek, tűzvésznek, ami magas halandósághoz vezetett.

 

A város vezetését a leggazdagabb réteg, a patríciusok tartották a kezükben. Ők általában vagyonos távolsági kereskedők voltak. Az ő házaik övezték a város központját, a főteret, ahol a városháza és templom is épült. A polgárság zömét iparosmesterek, illetve kereskedők alkották. A mesterek szakmánként céhekbe tömörültek. A céhek érdekvédelmi szerveződések voltak. Biztosították a piac szabályozását, hogy minden mester megéljen. Korlátozták az iparűző számát, csak annyi mester felvételét engedték a céhbe, amennyi meg tudott élni a szakmájából a városban. A céhek ügyeltek a minőségre és s lehetetlenné tették a céhen kívüli kézművesek – a kontárok – működését. 

A lakosság nagy részét a polgárjoggal nem rendelkező plebs alkotta. A városi szegénység alkalmi munkából, gyakran a polgárok város környéki földjeinek műveléséből élt. Folyamatos volt a jobbágyok bevándorlása, amit a magas halandóság tett szükségessé. A polgárság kialakulásához szorosan kapcsolódik a rendek kialakulása. A rend biztosította a polgárság számára, hogy hallathassa szavát a politikában. A rendiség Angliából a XIII.sz.ban indult.

Városok jöttek létre a 10-11. században Észak-Itáliában, Flandriában, a Rajna – vidékén, s a Baltikum területén. A középkor folyamán Európa két leginkább városias vidékévé Észak-Itália és Flandria vált. A Baltikum területén jöttek létre a Hansa-városok.  Melyek ezek? Milyen termékeket szállítottak?

 

A kereskedővárosoknak jelentős szerepük volt a keresztes hadjáratokban. Genova és Velence óriási jövedelemhez jutottak a keresztesek szállítása, az utánpótlás biztosítása és elsősorban a Közel-Kelet és Európa közötti levantei kereskedelem révén. Ők közvetítették a keleti fűszereket, luxuscikkeket Európába.