Irodalom érettségi: Németország és Ausztria az ellenreformáció idejében.

 

A német birodalom és melléktartományai.

 
Az augsburgi vallásbéke Németország területén egyelőre tűrhető állapotot teremtett, mialatt a német birodalmat körülvevő területeken a háború borzalmai dúltak. A helyzet azonban még mindig elég zavaros volt, annál is inkább, mert a császár, noha birodalmi törvény kötelezte a vallásbéke fenntartására, az egyházi fejedelmek és méltóságok megerősítésében a pápai hatalomtól függött. Másrészt a császári hatalmat a választófejedelmek szövetsége s a hatályba lépett választófejedelemségi rendtartás lényegesen korlátozta. A rendtartás szerint a tíz választófejedelmi kerület (osztrák, bajor, frank, sváb, rajnai, alsórajnai, burgundi, vesztfáliai, alsó és felsőszász) ugyanannyi rendi csoportot alkotott, aminek természetesen bizonyos önállóság lett a következménye és ezáltal a császár közvetlen hatalma nagyon megcsorbult. I. Ferdinánd császár (1558-64) kezdetben nem igen érdeklődött a németség sorsa iránt. Spanyol nevelésben részesült és a német nyelvet is csak nehezen sajátította el. Később azonban a német fejedelmekkel való gyakori érintkezései átalakították egyéniségét.
Szigorú katholikus elvei ellenére sem szerette a fanatizmust, sőt kezdetben azon volt, hogy a protestánsokkal békésen megegyezzék. Örökös tartományaiban pedig elrendelte, hogy vallási téren senkit ne zaklassanak. Ez természetesen visszatetszést keltett Rómában, miért is IV. Piusz pápa csak hosszas alkudozások után erősítette meg a császári méltóságban. Kedvenc fia volt a császárnak Ferdinánd, Csehország helytartója, akinek titokban Welser Filippinével kötött házassága rendkívül bántotta az uralkodót és csak évek mulva bocsátotta azt meg, de a házasságból származó gyermekek utódlási jogát nem ismerte el. Ferdinánd császár legidősebb fia Miksa volt, aki a protestantizmus felé hajlott és emiatt atyjának neheztelését vonta magára. Miksa minden spanyol eredetű intézményt gyűlölt és kevésbe mult, hogy nyiltan nem lett protestánssá. A protestantizmus, mint azt az előzményekből már láttuk, gyorsan terjedt a német birodalomban. A nagyobb fejedelmi családok közül már csak a bajor (Wittelsbach) és a Habsburg-család volt katholikus. A vallásbéke után pedig a protestáns áramlat annyira elhatalmasodott hogy a birodalmi városok tekintélyes többsége is lutheránus hitre tért át. A megüresedett egyházi fejedelemségekbe is lutheránus püspökök vagy adminisztrátorok jutottak, akiket a császár méltóságukban megerősített és pápai megerősítés hiánya dacára ezek a püspökök és adminisztrátorok résztvettek a birodalmi gyűlés tanácskozásain is. Egész Németország a protestantizmus hatása alatt állott. Nevezetes volt ebben a korban a protestantizmus térfoglalása Ausztriában és Magyarországon is.
Nemsokára bekövetkezett Ausztria német vidékein a protestantizmus túlsúlyra jutása. Olyan mély és tartós gyökereket azonban, mint Németországban, az osztrák-német területen nem vert a protestantizmus. I. Ferdinánd, noha a vallás szabad gyakorlatát még nem engedte meg, mindazonáltal a protestantizmus térfoglalását komolyan nem tudta megakadályozni. II. Miksa idejében pedig a protestánsok Ausztriában valóságos aranykorszakukat élték. A császár megvonta a jezsuiták nemesi tanintézetének engedélyét, a tanügyet a rendek belátására bízta és szabad vallásgyakorlatot helyezett kilátásba a protestánsok számára, ha egyházilag szervezkedni fognak. Cseh földön mások voltak a viszonyok, mert itt a husziták már elismert hitközségekben éltek, ezek ellen tehát a katholikus tartományi kormányzó vagy fejedelem mit sem tehetett. Csehország területének túlnyomó része protestáns kezekbe jutott. Morvaországban a nemeseknek oly nagy száma tért át a protestantizmusra, hogy Ludanic Vencel főkapitány Ferdinándnak a szemébe merte mondani, hogy előbb pusztul el egész Morvaország, semhogy vallási dolgokban kényszert tűrjön el.
 

II. Rudolf és a katholikus reakció.

 
II. Miksa uralkodásának utolsó éveiben már mutatkoztak a Habsburg felekezeti politika irányváltozásának előjelei.
A német protestantizmusban beállott szakadások a császárt arra késztették, hogy Spanyolországhoz és ennek politikájához csatlakozzék. Don Carlos halála után Miksa legidősebb fia, Rudolf részére megnyílt az út a spanyol trónhoz s Rudolfot nevelés céljából atyja Spanyolországba küldte. Ugyanezek a kilátások kecsegtették Rudolf öccsét, Albrechtet, Németalföld későbbi helytartóját. Ekképpen a német Habsburgok lassanként benső összeköttetésbe, érdekszövetségbe léptek Spanyolországgal, ami azt bizonyította, hogy a Habsburgok mindig arra törekedtek, hogy családi érdekeiket védelmezzék s az uralmuk alatt álló népek érdekeivel pedig mitsem törődtek. II. Miksa utóda, II. Rudolf (1576-1612) legelső tette az volt, hogy atyja protestáns tanácsadóit elbocsátotta, illetőleg mellőzte. Hogy Rudolfnak, mint uralkodónak, jóravaló eszméi voltak, azt tagadni nem lehet, de tervei kiviteléhez nem volt elég akarata, erélye. Csakhamar kitűnt, hogy nem termett uralkodói székbe. Rudolf ugyanis, alighogy trónra jutott, nem annyira birodalma politikai s társadalmi bajai iránt érdeklődött, hanem jórészt tudománnyal, művészettel kezdett foglalkozni. Némi érzéke volt ugyan ezekhez, de csakhamar a titokzatosságok felé hajlott, csillagászat, vegyészet keltették fel az érdeklődését és idejének javarészét az aranycsinálás titkának kutatására fordította. A prágai Hradsinban rendezkedett be, ahol könyveket, festményeket, természettudományi műszereket gyűjtött.
Prágából valóságos birodalmi központot teremtett, mert érthetőleg ott kezdett lüktetni az igazi fővárosi élet, ahol az uralkodó tartózkodott. Rudolf tudományos kutatásai közben birodalma dolgait csakhamar teljesen elhanyagolta. Magába zárkózottá lett, folyton csak misztikusan berendezett lakosztályában tartózkodott, kerülte az emberekkel való érintkezést. Nem csoda, ha a tényleges uralmat voltaképp nem ő gyakorolta, hanem mindent átengedett minisztereinek és azoknak, akik a főméltóságokba jutottak. Rumpf Farkas főkamarás és Trautsohn Pál főmarsal voltak ezek között a legjelentékenyebbek. Csakis így történhetett, hogy a jezsuita rend akadálytalanul terjeszkedhetett nemcsak Ausztriában, hanem az egész német birodalomban is. Köln, Ingotstadt, München, Dillingen, Münster és Heiligenstadt jezsuita központok lettek. A nemesi családok gyermekeinek nevelése jezsuita kezekbe jutott. Megindult az ellenreformáció harca a protestantizmus ellen. Természetes, hogy elsősorban az úgynevezett egyházi fejedelemségek visszahódítása volt a cél. Az eljárás itt igen egyszerű volt. A protestáns lelkészeket, tanítómestereket kiutasították és helyükbe szigorúan katholikus gondolkodású férfiakat ültettek s a templomokat visszaadták a katholikusoknak. A protestánsok ilyen körülmények között csak az áttérés, vagy kivándorlás között választhattak. A katholikus mozgalomnak német földön segélyére volt a német protestánsok belső egyenetlenkedése is.
Különösen a lutheránusok hasonlottak meg egymás között, mert egyik részük a “tiszta lutheranizmus”-t, a másik a gyakorlati lutheranizmust hirdette. Növelte a protestánsok egyenetlenségét az a körülmény is, hogy a lutheránusok és a kálvinisták között az ellentét hova-tovább nagyobb és nagyobb lett. Német fejedelmek és hercegek, aszerint, amint Luther, vagy Kálvin tanait követték, a saját meggyőződésüket, ha kellett, erőszakkal is alattvalóik nyakába varrták és megtörtént, hogy Lajos szász fejedelem száműzte a kálvinista papokat és csak a lutheránusokat tűrte meg, utóda alatt ellenben épp a fordítottja történt ennek. A protestánsok belső egyenetlensége, sőt gyűlölködése tette lehetővé, hogy a német birodalmi gyűlésen a katholikusok többséghez jutottak és ezzel a német birodalom ügyeinek további vezetése katholikus szempontok szerint történhetett. A regensburgi birodalmi gyűlésen a katholikusok már annyira túlsúlyban voltak, hogy a protestáns adminisztrátorok részvétele ellen tiltakozni mertek és ekképp lassan bár, de következetesen katholizálták a német birodalmi gyűlést. A protestáns fejedelmek és városok most már komolyan kezdtek a protestáns únió eszméjével foglalkozni. Ez azonban hosszas egyenetlenkedés után csak 1608-ban tudott valóra válni. A vezetőszerepet a pfalzi választófejedelemség kapta s az únió mindennemű katholizáló mozgalom ellen tíz évre köttetett meg.
Hogy a protestánsok úniója nem maradhatott sokáig méltó felelet nélkül, afelett maguk a protestáns fejedelmek sem voltak kétségben. Csakhogy míg a protestáns únió igen gyönge volt a nagyarányú birodalmi kérdések megvédelmezésére s a protestáns akarat keresztülvitelére, addig a most keletkező katholikus liga erő, befolyás, szervezet szempontjából messze túlszárnyalta a protestánsok szövetségét. Egy tetterős férfiú, Miksa bajor fejedelem állott a katholikusok élére. Miksa kitünő nevelésben részesült. Jezsuiták tanították s nemcsak hitbuzgó katholikus, hanem lelkiismeretes, kötelességtudó fejedelem volt. Rendet teremtett országában, az elharapózott, lelkiismeretlen hivatalnokuralomnak véget vetett s az ország pénzügyeit rendbe hozta. Hadsereget teremtett, erős kézzel uralkodott és a bajor fejedelemséget magas színvonalra emelte. Miksa fejedelem 1609-ben állott a katholikus liga élére, amelyben egyesítette a délnémet világi és egyházi fejedelemségeket. Érdekes, hogy ebből a ligából Ausztriát szándékosan kihagyták.
 

Ausztria II. Rudolf idejében.

 
A Habsburg-ház uralma alá tartozó országok I. Ferdinánd halála után nem voltak egy kézben. II. Miksa császár kapta Ausztriát, Csehországot és Magyarországot. Károly főherceg Stájerország, Karintia, Görz, Isztria és Trieszt kormányzója lett. Ferdinánd főherceg pedig Tirol élére jutott.
Ez a felosztás Miksa halála után is érvényben maradt, II. Rudolf alatt a fiatalabb főhercegek helytartósági méltóságokba jutottak. A Habsburg-ház országainak kormányzása azonban ugyanazen elvek szerint történt. Az uralkodóház mindenütt kísérletet tett arra, hogy az egyházi újításokat elnyomja és a fejedelmi hatalmat a rendek szabadságának hátrányára növelje, mert a rendek szabadsága tette lehetővé a protestantizmus terjedését, a protestantizmus pedig erősítette magát a rendiséget. Az osztrák protestantizmusnak az volt a hátránya, hogy jogai nem törvényekben gyökereztek, hanem Miksa császár személyes szóbeli engedélyében s az osztrák protestantizmus egyházilag alig volt szervezve. Másrészt a katholikus intézmények, nevezetesen a püspöki hatalom, mindenütt fennmaradtak, a kormányzatnak tehát szervezett hatalmi eszközök állottak a rendelkezésére. A reakció a legkorábban az úgynevezett belső osztrák területen indult meg. Itt Károly főherceg volt a helytartó, aki hajlandónak mutatkozott a felmerült vallási, egyházi ellentétek békés elsímítására. Maga II. Miksa császár is irtózott az erőszakos rendszabályoktól, annál inkább, mert a rendek a török háború költségeit csakis felekezeti engedmények ellenében voltak hajlandók megszavazni, sőt 1569-ben kijelentették, hogy az adófizetést azonnal beszüntetik, ha csak egyetlen protestáns lelkésznek is baja esik. Károly főherceg legalább a nemesség számára biztosította a vallásszabadságot.
De a nemesek az engedményeket szaporítani, kiterjeszteni akarták, viszont az uralom az engedmények korlátozására törekedett. A brucki rendi gyűlésen a stájeri rendek a jezsuiták kitiltását követelték és ha ezt nem is, de elérték azt, hogy Károly főherceg a vallásszabadságot szóbeli engedéllyel biztosította. A protestánsok örömmámorban úsztak, csakhogy elkövették azt a hibát, hogy az engedély korlátait nem vették figyelembe, aminek folyományaképp a főherceg szigorú megtorló rendszabályokat léptetett életbe a protestánsok ellen. Megtiltotta nekik a külföldi egyetemek látogatását és a katholikus “hitvédelmi bizottságok”-at erélyesebb eljárásra utasította. Az ő halála után fia, Ferdinánd, aki erősen katholikus érzelmű volt, befejezte a katholizáló munkát. Első teendője az volt, hogy Grácból az evangélikus lelkészeket száműzte, utóbb pedig oly értelmű rendeletet bocsátott ki, hogy az összes protestánsok záros határidő alatt vagy térjenek át a katholikus hitre, vagy pedig vándoroljanak ki. A protestánsok szervezete oly hiányos volt, hogy a rendelet ellen nem tudtak védekezni s miután Ferdinánd főherceg a polgári jogok gyakorlatát is a katholikus hittől tette függővé, 1600 augusztus 4-én a protestáns gráciak ünnepélyesen visszatértek a katholikus egyház kebelébe. Hasonló kényszerrendszabályokkal sikerült Stájerország, Karintia és Krajna visszahódítása is a régi vallás számára.
Ekképp a Ferdinánd főherceg joghatósága alá tartozó vidékről a protestantizmus mondhatni teljesen kipusztult, mert legalább nyiltan senki sem merte magát protestánsnak vallani. Fegyveres ellenállásról szó sem lehetett, mert ennek eredménye úgy sem lett volna. A német protestáns fejedelmekhez intézett segélykérő szózat hiábavalónak bizonyult, mert a németországi protestánsok is alig birtak védekezni az ellenreformáció ellen. Hasonló módon és hasonló eszközökkel kísérletezett a Habsburg-ház a szorosan vett Ausztriában és a cseh-morva területen is. II. Rudolfnak itt kettős célja volt. Egyrészt fejedelmi hatalmát akarta öregbíteni s az összbirodalmat megteremteni, másrészt a katholikus ellenreformációt kívánta győzelemhez juttatni. Ami a fejedelmi hatalom növelését illeti, ezt úgy vélte elérni, ha a rendek bíráskodási jogát megsemmisíti és minden bírói hatáskört a császár joghatósága alatt egyesít. Lassanként az egyes tartományok és országok külön alkotmánya ellenére feltétlenül császárhű, igen gyakran külföldi férfiakat juttatott a legfontosabb hivatalokba s a szlávság által lakott területeket németekkel telepítette be. A katholizáló munka azonban nem hozott jó eredményeket. Felső és Alsó-Ausztria helytartója kezdetben a hitbuzgó Ernő főherceg, majd pedig Mátyás főherceg volt. Ernő főherceg kezdetben a városok ellen lépett, fel. Két rendelettel eltiltotta a protestáns istentisztelet látogatását.
Sokkal több eredménnyel dicsekedhetett Khlesl Menyhért, passaui püspök, Mátyás bizalmasa. Khlesl volt a kathotizáló mozgatom látható vezére s nyiltan követelte, hogy a tartományi városok és helységek lakosai mind térjenek vissza a katholikus vallásra. Egy 1596-ból származó rendelet szerint az egyházi eredetű javadalmak a katholikus lelkészeknek visszaadandók és a protestáns istentisztelet mindenütt beszüntetendő. Khlesl minden helységet meglátogatott és mindenütt közvetlenül maga vette át az áttérési nyilatkozatokat. A munka azonban még nem volt teljes. A parasztok lázongásával, is meg kellett küzdeni. A felsőausztriai parasztok forradalma egyrészt a felekezeti türelmetlenség, másrészt a földesúri önkény ellen irányult. A lázongást részint engedményekkel, ígéretekkel, részint erőszakkal fojtották el. Az ausztriai protestáns földesurak pedig Tschernembl Erazmusz báró vezérlete alatt szövetkeztek jogaik védelmére. Felkeresték a protestáns fejedelmi udvarokat, Rudolf császárnak pedig kijelentették, hogy erőszakos rendeleteinek “becsületbeli és lelkiismereti okokból” nem fognak engedelmeskedni. A katholikus rendek szintén szövetségre léptek és a császár Khlesl tanácsára a protestánsoktól visszavont minden engedményt. Ezzel elő volt készítve az út az erőszakos, döntésre. Csehországban és Morvaországban hasonló volt az ellenreformáció hatása.
Itt is ugyanazon eszközöket alkalmazta az udvar, mint a szorosan vett Ausztriában. Katholikusok, jezsuiták neveltjei, spanyolok és olaszok töltötték be a legjelentékenyebb közhivatalokat és méltóságokat. Császári kegy, spanyol cselszövés és a jezsuiták befolyása annyira hatottak a nemességre, hogy tömegesen tértek vissza a régi egyház kebelébe. Morvaországban nagy hatást keltettek Dietrichstein Ferenc bíboros lelkes hevülettől áthatott egyházi szónoklatai. Kényszert azonban a császári kormány csak 1600-tól kezdve alkalmazott. Ekkor is elsősorban a városok ellen fordult. Felelevenítette Ulászló király törvényét, amely szerint csak katholikusok és utrakvisták ismertettek el, polgári jogokat csak ezek élvezhettek. Igy aztán cseh és morva területen a protestánsok elégedetlenkedése és zúgolódása már határozott mozgalomban kezdett jelentkezni. Igazi veszedelem Ausztriát azonban csak Magyarország részéről fenyegette. Ezeket az eseményeket részletesen más helyütt tárgyaljuk. Magában a Habsburg-házban is meghasonlás következett be. II. Rudolf hovatovább zárkózottabb lett, uralkodói teendőit jóformán teljesen elhanyagolta s valóságos üldözési mánia vett rajta erőt. Elrendelte, hogy körülötte mindenki a legnagyobb csendben legyen. Szobájából alig távozott, fedett sétahelyeket építtetett magának, amelyeket lőrésekkel láttatott el. Fegyveres őrszemek vigyáztak az életére.
Éjjel-nappal, mint valami üldözött vad, járt, kelt, szimatolt, keresett, kutatott elbújt orvtámadók után, majd pedig dühöngeni kezdett és azt kiabálta, hogy a pokol ördögei mind megszállották felséges személyét. Nem csoda, ha ilyen uralkodó sokáig már nem gyakorolhatta a tényleges uralmat és utódáról kellett gondoskodni. A főhercegek II. Fülöp spanyol király hozzájárulásával a Habsburg-ház fejének Mátyás főherceget ismerték el, aki viszont a rendeknek támogatását igyekezett megnyerni. Ez legkorábban a magyar rendeknél sikerült, kik felette nehezteltek II. Rudolfra, amiért a bécsi és zsitvatoroki béke határozatait csak hosszas vonakodás után erősítette meg. Mátyás főherceg 1608-ban körülbelül húszezer ember élén Morvaországon keresztül bevonult Csehországba. Ott proklamációt tett közzé, amelynek vezérlő gondolatai voltak: a Magyarországgal való béke, a kormányzat javítása és a megsértett szabadságjogok visszaállítása. II. Rudolf császár úgyszólván minden támasz, segély nélkül volt Prágában. A cseh rendek tartózkodtak minden tettleges beavatkozástól, Mátyás főherceg pedig egy félórányira táborozott Prága előtt. Ilyen körülmények között II. Rudolf engedni volt kénytelen és fivére követeléseit teljesítette. Átengedte neki a cseh királyságot, elismerte magyar, királynak, Morvaország és Ausztria helytartójának, tehát szorosan véve ezeket az országokat Mátyás uralmába engedte át.
A négy ország rendjei formális szövetséget kötöttek jogaik védelmére. Mátyás főherceg pedig kénytelen volt II. Miksa türelmi nyilatkozatait elfogadni s a rendek jogait a legkiterjedtebb mértékben biztosítani. Erre Felső-Ausztriában a protestánsok elkobzott templomaikat mind visszakapták. Mikor pedig Mátyás Pozsonyba érkezett, hogy megkoronáztassa magát magyar királynak, előbb a vallásszabadságot biztosító koronázási feltételeket ismerte el és ennek bizonyítékául a protestáns Illésházy Istvánt nevezte ki nádornak. Hasonló sikereket értek el az ausztriai rendek is. A csehek természetesen szintén részt követeltek az előnyösre változott helyzetből. Ők a cseh tartománygyűlésen Budovec és Thurn Mátyás gróf ösztönzésére a politikai és egyházi szabadság biztosítását kívánták. Az udvar sokáig ellenkezett, hallani sem akart a cseh követelésekről, de amikor a csehek ideiglenes kormányzatot alakítottak, fegyverkeztek és Sziléziával, valamint Morvaországgal nyiltan szövetkeztek, II. Rudolf 1609 július 9-én kiadta a híres felséglevelet. Eszerint a protestánsok vallásszabadságot nyertek, a rendek pedig jogot kaptak arra, hogy templomokat és iskolákat építtethessenek. Végül kénytelen volt II. Rudolf a protestáns és katholikus rendek külön egyezményét is jóváhagyni és beleegyezni abba, hogy a katholikusok és protestánsok közötti vitát vegyes bizottság intézze el. Hasonló felséglevelet kapott Szilézia is.
Ezzel az eseménnyel az egyházi mozgalom némileg megszűnt, ellenben a politikai irányú mozgalom szünete csak rövid ideig tarthatott. Mátyás főherceg és II. Rudolf látszólag ugyanis kibékültek, de a császár titokban bosszút forralt a fivére ellen, aki őt annyira megalázta. Bosszúja megnyilatkozott abban, hogy nem akarta Mátyást utódának elismerni, hanem Lipót főhercegnek, a víg életű passaui püspöknek szánta a koronát. Lipót főhercegnek mintegy tizenkétezer fegyveres zsoldosa volt együtt, akiket a császár részére a jülich-klevei örökségi háború céljaira toborzott össze. A főherceg a csapatot nem bocsátotta el, noha zsoldjukat nem tudta fizetni, mire ezek a zsoldosok a császár szándékát megtudván Csehországba nyomultak és felkínálkoztak Prágában a császárnak. II. Rudolf már-már hajlandó lett volna a zsoldosokat fivére, Mátyás főherceg ellen harcba bocsátani, amikor a csehek is hirtelen fegyvert ragadtak és harcba elegyedtek a fegyelmetlen zsoldosokkal. Erre a császár a zsoldos sereg zsoldját kifizette s elszéledésre bírta őket, de már későn. A cseh rendek csapatai megszállották a prágai Hradsint és a császárt hatalmukba kerítették. Nemsokára megjelent Prágában Mátyás főherceg is. Mátyás főherceg és a cseh rendek követelésére II. Rudolf dühtől elborultan jelentette ki, hogy a cseh királyi koronáról Mátyás javára lemond. De ugyanakkor beszaladt a Hradsin legbelsőbb termeibe, bezárkózott, hogy ne hallja a cseh nép örömrivalgását.
Végre hosszas nógatás, sőt fenyegetés után aláírta a lemondó okiratot, de oly dühös lett, hogy őrjöngésében elharapta a tollat, szitkozódott és a Hradsin erkélyéről hangosan átkot kiabált Prágára. Ezek után már csak az üres császári cím maradt meg II. Rudolf számára. Fokozódott a már korábban jelentkezett őrülete, azt tervezte, hogy külföldre utazik és idegen sereg élén hódítja vissza birodalmát. Végre 1612-ben a halál minden tervezésének véget vetett. Mátyás főherceg lett tehát utóda II. Rudolfnak. Hogy a protestánsok nagyon bizakodtak az új uralkodóban, az előzmények szerint nem volt alaptalan. A német fejedelemségek közül a protestánsok (Brandenburg, Pfalz) csak az esetben helyezték kilátásba Mátyás elismerését császárrá, ha a protestánsok sérelmeit orvosolja, az udvari birodalmi tanácsba protestáns férfiakat is bevesz s joghatóságát közvetve a protestáns fejedelmek útján gyakorolja. Khlesl Menyhért bíboros, Mátyás császár főtanácsadója buzgó katholikus volta ellenére nem idegenkedett a méltányos megegyezéstől, de a katholikus rendek a leghatározottabban ellenezték a protestánsok feltételeinek a teljesítését. Az ellentét protestánsok és katholikusok között mind élesebbé vált és amikor Mátyás a regensburgi birodalmi gyűlésen megjelent, csak a katholikus rendeket látta maga körül. Minden közvetítő indítvány kudarcot vallott, végül maga Mátyás is a katholikus liga mellé csatlakozott.
Mindenki háborútól tartott s nem ok nélkül. Khlesl jóakaratú közvetítései siket fülekre találtak. A Habsburg-ház uralma alá tartozó országokban mindenütt elégedetlenség, nyugtalanság jelei mutatkoztak, felekezeti és politikai ellentétek sorakoztak egymás ellen. Teljesen érett volt a helyzet arra, hogy valami nagy, megrendítő esemény következzék be, hogy kitörjön a népek lelkének rettentő vihara.
 
 
 

raa 2010.09.08. 00:22

Érettségi tételek 2011

Újabb jelentős mennyiségű tétel került fel Mp3lecke.hu oldalunkra. Kidolgozott érettségi tételek!

Egy kis izelít: történelem tételek:

 

 

Ezzel együtt már 1600 anyag van fent az oldalon. Mi előre dolgozunk, nem utólag :)

 

Szilárd testek hőtágulása: Szilárd testek hőmérsékletváltozás által okozott térfogatváltozása lényegesen kisebb mértékű, mint a gázoké. Szilárd anyagok térfogatváltozása függ a hőmérséklet változásától, a kiindulási térfogattól és az anyagi minőségtől.

-          Szilárd testek térfogati hőtágulása: DV = 3V0´Dt vagy Vt = V0(1+3a´Dt)

Lemezek hőtágulása: Lemezek esetén a térfogatváltozás döntő hányadát a lemez felületének növekedése okozza.

-          Szilárd testek területi hőtágulása: DA = 2A0´Dt vagy At = A0(1+2a´Dt)

Huzalok hőtágulása: A huzalok esetében a térfogatváltozás döntő részét a huzal hosszának a változása adja.

-          Szilárd testek lineáris hőtágulása: Dl = l0´Dt vagy lt = l0(1+a´Dt)

Folyadékok hőtágulása: Mivel a folyadékok nem rendelkeznek önálló alakkal, ezért csak térfogati hőtágulásról beszélhetünk. A folyadékok térfogatváltozása függ az anyagi minőségtől a kiindulási térfogattól és a hőmérsékletváltozástól.

-          Folyadékok térfogati hőtágulása: DV = V0´Dt vagy Vt = V0(1+b´Dt)


A teljes fizika érettségi tételt itt nézheted meg, vagy töltheted le mp3-ban regisztráció után!

Itália nem több, mint földrajzi fogalom - hangoztatta 1848 elôtt Metternich. Itália a Római Birodalom bukása után közel másfélezer éven át a teljes politikai széttagoltság állapotában volt. Területén német, spanyol, francia hódítók osztoztak, virágzó városállamok születtek és tűntek el. A pápaság -Róma székhellyel- Itália középsô területein világi hatalommal bírt. A XVII-XVIII. században a Bourbon-Habsburg ellentétek akadályozták az egységesülést. Napóleon létrehozott ugyan egy nagyobb, a francia birodalomtól függô olasz államot, a bécsi kongresszus után azonban Itália ismét az osztrák császársághoz tartozó Lombard-Velencei Királyságra, az osztrák befolyás alatt álló közép-itáliai kis fejedelemségekre, a Pápai Államra és a Nápoly-Szicíliai Királyságra esett szét, amely utóbbiban a Bourbonok oldalága uralkodott. Alkotmánya csak a Szárd-Piemonti Királyságnak volt.

 

Rendkívül ellentmondásos volt a helyzet, mivel Itália széttagolt volt. Ez gazdasági eltéréseket is jelentett, a déli részek sokkal fejletlenebbek voltak, míg északon már kezdett kibontakozni az ipari forradalom. Egyetlen független állam létezett, a Szárd-Piemonti Királyság. Lombardia és Velence osztrák, Dél-Itália francia befolyás alatt állt.

Két irányzat jött létre: az egyik a népfelség elve szerint el akarta űzni a feudális dinasztiákat, és kikiáltani a köztársaságot (Giuseppe Mazzini, Garibaldi). Cavour (Piemont miniszterelnöke) azt az elvet vallotta, hogy külsô segítség kell, és az alkotmányosan uralkodó savoyai dinasztia vezetésével kell egyesíteni. Az olaszok nagy többsége végül is -a realitásokat elismerve- a dinasztikus megoldás mögött sorakozott föl.

Az egység felé vezető első lépést a krími háború jelentette. A Szárd-Piemonti Királyság angol-francia oldalon csapatokat küldött az orosz seregek ellen, s győzelmet arattak. Az ezt követő párizsi békében Cavour megnyerte a nagyhatalmak támogatását, s hamarosan tárgyalások kezdődtek az olasz egység kialakulásáról. 1858-ban létrejött a plombiersi egyezmény, melyben Franciaország vállalta, hogy segítséget nyújt az osztrákokkal szemben, Savoya és Nizza fejében. Piemont 40 ezres katonaságához III. Napóleon 200 ezer katonát ígért. 1859-ben megindult a háború, s győzelmet arattak az osztrákok felett (Solferino, Custozza). A francia seregek azonban váratlanul Villafrancánál fegyverszünetet kötöttek, s Ausztria kezén hagyták Velencét. A villafrancai béke után a közép-itáliai fejedelemségek csatlakoztak Olaszországhoz. Dél-Itália Garibaldi felkelésének segítségével csatlakozott az Olasz Királysághoz.


A Teljes történelem tételt, itt olvashatod el (vagy Regisztrálva mp3-ban is letötheted)!!

 

 

A hagyományos drámaszerkezet felbomlása

 

A hagyományos drámaszerkezet a 19. század végén válságba került. A polgári társadalom viszonyainak kisszerűvé válása nem kedvezett a drámának,mely nagy emberi és társadalmi konfliktusok megjelenítésére hivatott. Korunk drámáiban igazi konfliktust már nemigen találunk. Korunk jellegzetes tragédiái hétköznapi tragédiák amelyek komikusak is. A mai ember együtt él konfliktusaival,és ebbe a helyzetbe nem bukik bele látványosan,tragikusan ( minit a tragédiában ), nem lesz diadalmasan urrá rajta ( mint a komédiában ).

A drámát eddig általában az jellemezte,hogy az emberek közötti jelen idejű cselekvés volt. A századvég drámáiban a műfajnak ez a sajátossága vált kérdésessé.Ibsen drámáiban például a múlt uralkodik,a jelen inkább csak alkalom a múlt felidézésére.Öntudatos cselekvés helyett inkább csak a múltban elkövetett tett következményei tárulnak elénk. Csehov drámáinak szereplői a tevékeny jelen helyett inkább a múltban és a vágyakozásban élnek. A külső történés mellékessé halványul,a dialógusokban pedig a banális fecsegés felszíne mögött a magányossá vált ember monológját,reflexióját halljuk. 

Intellektuális,epikus és lírai dráma

 

Századunk első felének drámaírói olyan dráma kialakításán fáradoztak amelyben lehetőség nyílik korunk konfliktusainak ellentmondásainak megragadására. Utat engedtek a filozófiai,epikus és lírai elemek behatolásának a drámába. Ez a hagyományos drámaszerkezet fellazulását és felbomlását eredményezte,alapvetően megváltoztatta a műfaj sajátosságait. Ezekben a drámákban a jellemek, a szituáció,a cselekmény menete nem konkrét élethelyzetet ábrázol és értelmez,hanem általános érvényekkel példáznak valamit.A változást az író a nézőben akarja elérni. A dráma valamit bizonyítani és megmagyarázni akar,elgondolkodtatni,ezért elsősorban intellektuális hatásra törekszik.

A valóság minél teljesebb megragadásának az igénye a drámaírót arra késztette,hogy műveiket nyitottá tegyék hétköznapi,apró,életszerű jelenetek, kisdrámák befogadására.Az epikus mozzanatok sora a kibontakozást lelassítja,a drámát a regényhez közelíti.Ilyet találhatunk pl. Gorkij Éjjeli menedékhelyében,vagy Brecht Kurázsi mama c. darabjában.

Az események jelen idejű kibontakozását gyakran az elbeszélés módszere váltja föl.Megjelenik az elbeszélő a narrátor aki a múltbeli történetet idézi föl és értelmezi az eseménysort.

A modern dráma epizálását legkövetkezetesebben Brecht valósította meg,színházát epikus színháznak nevezte,itt a néző a megjelenített eseményekből levonja a következtetést.

A dráma epizálódása szabadabb formákhoz vezetett így helyet kaphattak benne a lírai részek is.Ilyen lírai monológ Gorkij Éjjeli menedékhelyében Szatyin áriája. Brecht például önálló dalbetéttekkel szakította meg a cselekményt. Még az amerikai O`Neill műveit is kezdettől fogva erős sodrású költőiesség járja át.

 

A PSZICHOLÓGIA, MINT TUDOMÁNY

   A pszichológia  - magyarul lélektan - görög eredetű szóösszetételből származik, (pszyché: lélek és logosz: tan szavakból) Átfogó értelemben a pszichológia a lelki élettel, és annak jelenségeivel foglalkozó tudomány. (Lelki jelenség az érzékelés-észlelés, az emlékezés, figyelem, képzelet, gondolkodás.) A pszichológia  felhasználja mindazt a tapasztalatot, ismeretet, elképzelést, amelyet az emberi gondolkodás az évszázadok során felhalmozott. "A tudomány feladata, hogy feltárja a lelki jelenségek kiváltó okait, lefolyásuk törvényszerűségeit és hatásukat az emberi cselekvésre vizsgálják az egyéni lelki megnyilvánulások sajátszerűségeit, fejlődését, valamint a társas helyzetben, csoportban lezajló lelki történések hatásmechanizmusát, kutatja a személyiség szerveződését, fejlődését, a viselkedés általános és egyéni jellemzőit, indítékait." 
   A pszichológiának több ága van, melyek különböző szempontok alapján különülnek el. Tárgya szerint megkülönböztetünk állatlélektant és emberlélektant, ez utóbbinak  egyik része a csoport lélektan, másik része az egyénlélektan. Célja szerint általános- és összehasonlító pszichológiáról beszélünk tevékenysége szerint pedig annyifélét különítünk el ahány csak létezik: pedagógiai-, orvosi-, reklám-, művészet-, munka-, stb. pszichológiát. A legtöbb tankönyv és szakkönyv  a következőképpen sűrített csoportosításokat használja: általános lélektan, mely a felnőtt, normális ember lelki jelenségeivel foglalkozik a fejlődéslélektan a lelki jelenségek kialakulását, fejlődését, az életszakaszok jellemzőit vizsgálja a személyiség-lélektan az egyéni tulajdonságok és sajátosságok kérdésével foglalkozik. A pszichológia határtudomány nem lehet egyértelműen besorolni sem a természettudományok, sem a társadalomtudományok körébe. Mindkét csoporthoz tartozik, mivel tárgya az ember is részben biológiai, részben társadalmi lény. Kapcsolatban áll más tudományokkal, mint a pedagógiával, orvostudománnyal, biológiával, fizikával, szociológiával stb.
   A pszichológia - mint a legtöbb tudomány - a filozófiából vált ki szoros kapcsolatukat az a tény határozza meg, hogy a filozófiai gondolkodás alapvető tárgya a tudat viszonya a léthez. A test-lélek (agy-tudat) probléma megoldására a pszichológia filozófiatörténeti gyökerei adnak magyarázatot. A pszichológia fiatal tudomány, alig 100-150 éve, hogy levált a filozófiáról. Már az ógörög filozófusok között akadtak olyan gondolkodók, akik bár természettudományi bizonyítékok hiányában naiv formában, de szembeszálltak a lélekfogalom anyagon kívüli értelmezésével (spekulatív filozófia). Hippokratész ie. 400 körül a személyiségjellemzőket testi típusokkal hozta kapcsolatba - ezeket a laikus pszichológiában napjainkig használjuk (szangvinikus, kolerikus, flegmatikus, stb.). A görög filozófia nagy alakja Platón az embert észlénynek tartotta, akinek minden tudása, ismerete születésétől kezdve adott, és cselekvését képes pusztán értelmével, gondolataival irányítani (idealista). Ezzel szemben Arisztotelész abból indult ki, hogy az ember biológiai lény, akit a természet törvényei, környezete, tapasztalatai, ugyanúgy befolyásolnak, mint minden más szervezetet (materialista). E két nézet vitája évszázadokig tartott, majd egy francia gondolkodó, Descartes egyesítette. Elgondolása szerint az ember tudatból és testből áll, és ezek független, de kölcsönhatásban lévő rendszerek.
   A pszichológia empirikus (tapasztalati) tudomány fejlődésének hatalmas ösztönzői voltak a természettudományok, elsősorban a biológiai tudományok felfedezései.  Az első lélektani laboratóriumot Wilhelm Wunt hozta létre 1879-ben Lipcsében, innentől számítjuk a pszichológia, mint önálló tudomány létezését. Több mint százéves története során, különféle ágai, területei alakultak ki és különültek el ebben nagy szerepet játszott két tudós korszakalkotó felfedezése, a Nobel-díjas Pavlov reflexelmélete (reflexológia) és Watson viselkedéstudománya (behaviorizmus). Nem elhanyagolható az sem, hogy ezzel egy időben dolgozta ki S. Freud bécsi ideggyógyász a lelki betegségek gyógyítására rendkívüli hatású elméletét, a pszichoanalízist (lélekelemzést). E területek abban különböznek egymástól, hogy a lelki jelenségek hihetetlenül széles köréből mit (tárgyuk szerint), miért (céljuk szerint) és hogyan (módszereik szerint) vizsgálnak.
 

 

KÖZELÍTÉS A POLITIKÁHOZ: VEZETÉS, IRÁNYÍTÁS, DÖNTÉS

Hétköznapi gondolkodásunkban a politika a hatalomhoz, a vezetéshez, a vezető pozíciók betöltéséhez és megszerzéséhez kötődik: a vezetőknek hatalmuk van, de hatalmukkal visszaélnek, vezető pozícióikat a saját önzőérdekeik érvényesítésére használják fel. Ezért gyakran él bennünk a gyanú, hogy aki vezető akar lenni, az "csak a hatalmat akarja". A politika az érdekek és akaratok hatalom általi érvényesítése. Van egy másik "politika kép" is. A politika feladatának a közjó szolgálatát tartjuk, a politikusoktól azt kívánjuk, hogy "értünk" dolgozzanak, tevékenységük során a "mi" érdekeinket képviseljék. Ez a kettősség fontos szerepet játszik a "politikai üzem" működése során. Tehát a politika: VEZETÉS, IRÁNYÍTÁS, HATALOM ÉS ÉRDEK!!! A politikai vezetőknek és irányítóknak hatalma van illetve hatalmat gyakorolnak; akiknek politikai hatalma van illetve politikai hatalmat gyakorolnak, azok vezetnek és irányítanak. A vezetés és irányítás funkcionális követelmény egy társadalomban. Irányítani hatalom gyakorlása nélkül is lehet. Az irányítás és a hatalom funkcióját tekintve, mindkettő irányít.

A VEZETÉS (VEZETŐ) általános funkciói a tervezés, a szervezés és az irányítás. A tervezés a problémák megoldását célzó kreatív gondolkodás. Irányítás alatt olyan tevékenységet értünk, amelynek célja a társadalom tagjai közötti racionális együttműködés elérése. Mivel a vezető adott esetben nélkülözhet speciális tudást vagy szakismeretet, tudnia kell mozgósítani azokat, akik rendelkeznek ilyennel. Összességében az irányítás a tevékenységeknek a tervekkel összhangban való szabályozása, koordinálása, a zavaró tényezők kiiktatása a vezető azon képességével, hogy a tevékenységnek a kívánt irányba terelése érdekében mások viselkedését befolyásolja. Amikor a vezető dönt, választ a rendelkezésre álló alternatívák között. Ha a vezető rendelkezik azzal a képességgel, hogy a vezetettek szándékával ellentétben is érvényesítse a döntésbe foglalt akaratát, akár megtörve ellenállásukat, azt mondhatjuk, a vezetőnek hatalma van. A vezetők viselkedésbefolyásoló képességének 6 jelentősebb típusa van: jutalmazás, kommunikációs képesség, azonosulás kiváltása, vagy azonosulási igény felhasználása, tekintély kivívása, kényszerítő hatalom gyakorlása, a vezetés legitim gyakorlása. A vezető képessége abban rejlik, hogy felismeri a vezetettek beállítódásait és eleget tud tenni azoknak. A tekintély kivívásának előfeltétele, hogy a vezetettek tiszteljenek bizonyos vezetői tulajdonságokat és képességeket, amelyekről úgy gondolják elengedhetetlen az adott vezetői funkció betöltéséhez: tudás, szakértelem, határozottság, konfliktuskezelés, problémaérzékelés. A kényszerítés is igényel képességet a vezető részéről: célja elérése érdekében tudnia kell megfelelő helyen, időben, mértékben alkalmazni és megválogatni a kényszerítés vagy erőszak eszközeit, hogy az alárendeltek az elvárt módon cselekedjenek. A LEGITIM vezetés képességének a jogilag szabályozott viszonylatok között van jelentősége. Ha a vezetettek tisztelik a jogot, akkor engedelmességi kézségük behatárolt. Morális kötelességüknek érzik a jogszerű utasításnak engedelmeskedni. A jog a törvényesség határt szab a vezetőnek.

1.      A TECHNOKRATIKUS magyarázatok szerint azok hivatottak a hatalmat birtokolni és a döntéseket meghozni, akik speciális tudással és szakértelemmel rendelkeznek.

2.      A KOMMUNISTA magyarázat szerint a kommunistáké az egyetlen tudományosan megalapozott világnézet, amelynek birtokában a társadalmi és természeti törvényszerűségek magasabbrendű meg- és felismerési képességével rendelkeznek.

3.      A BÜROKRATIKUS ÉS AUTOKRATIKUS magyarázatok a politikát a parancsengedelmesség viszonyra egyszerűsítik le. A parancsokat és utasításokat nem vitatjuk.

4.      A NEMZETSZOCIALISTA magyarázatok tartalmukban eltérnek, de logikailag hasonlóak a kommunista ideológiához. A vezér kivételes vezetői képességekkel rendelkezik. A nép és a vezér egységet alkot.

A politika tehát ott kezdődik, ahol a vezetettekben kialakul az igény az engedelmesség feltételekhez kötésére, a döntések tartalmának vitathatóságára és megvitatására, döntési és uralmi alternatívák megfogalmazására, a döntéshozókkal szembeni igények, követelések érvényesítését célzó szabad együttműködésre.  

 

A POLITIKA

 

A politika a társadalom vezetése, és a társadalom kapacitásának a kollektív célok elérése érdekében történő maximalizálása. A politikáról alkotott definíciókat logikai szerkezetük alapján osztályozhatjuk: funkcionalista, polisz-elvű, érdek-elvű, hatalom-elvű felfogások szerint. A FUNKCIONÁLIS elvben azt vizsgáljuk, hogy mi az a sajátos társadalmi tevékenység, amellyel a vezetési-irányítási feladatokat el lehet látni. A válasz az, hogy a politikainak nevezett társadalmi képződmények, jelenségek alapvető rendeltetése az irányítás. A politika fogalmát a görög "polisz" szóra vezethetjük vissza. Ebben az értelemben A POLITIKA LÉNYEGE:

1.      a közösség egyenrangú tagjainak a részvétele a közélet tartalmáról és irányáról folyó kollektív döntéshozatalban

2.      közreműködésük az irányítok és irányítottak közötti szerepcserében

3.      annak megfogalmazása, hogy mi a jó a közösség számára és az hogyan érhető el

A STRUKTURÁLIS LOGIKA szerint, ahhoz, hogy politikáról beszélhessünk, ki kell fejlődnie a "magán" és "köz" ellentétének, amely át is hatja a köztevékenységet. A MAGÁNTULAJDONNAL bíró egyén önálló egzisztenciát élvez, már nem csak a közösség által létezik. Ugyanakkor másokkal kooperációra kényszerül és kötelezettségei vannak a társadalommal szemben. Gondolkodását a magánérdek és a közérdek kettőssége hajtja. A polisz működése erre a kettősségre alapozódott. A politikának van egy harmadik, modern politikában elterjedtebb "érdek-elvű" értelmezése. Eszerint a politika nem más, mint az érdekeknek és akaratoknak a közhatalom általi érvényesítése. A politika alapja nem lehet magánérdek, vagy ha mégis, az már nem politika. A hatalmi döntések kötelező erejűek és kikényszeríthetők. Ezért a politika lényege nem más, mint harc a hatalomért. A polisz-elvű és az érdek-elvű felfogás természetesen nem zárja ki egymást. A politikát a "köz" és a "magán" között közvetítő társadalmi képződménynek tekinthetjük. Ezt a politika jelentőséget POLITIKUMNAK nevezzük. Túlzásnak tűnhet az a társadalomelméleti álláspont, hogy minden olyan szervezet politikai, amely döntést hoz, pl. család, iskola is. A mindennapi ember politikával szembeni ellenszenve is tükrözi a politika "köz" és "magán" közötti közvetítő szerepét, és a két megközelítést. A politikáról azt gondoljuk, hogy: a politika számunkra van, még ha nem is értünk működik.

 

HATALOM-URALOM-LEGITIMITÁS

 

Annak a szubjektumnak, amelynek hatalmat tulajdonítunk, rendelkeznie kell olyan képességekkel, amelyről mind a hatalmi szubjektum, mind mások feltételezik, hogy segítségével az adott szubjektum rá tudja kényszeríteni akaratát másokra. Egy döntéshozó mindaddig nem tekinthető hatalomnak, ameddig nem rendelkezik ezzel a képességgel. A REÁLIS VALÓSZÍNŰSÉGGEL két fontos összefüggést fejezünk ki: Fölösleges mindig és konkrétan megnyilvánulnia a kényszerítés képességének; Fölösleges konkrétan meghatározni a "képességet". A reális valószínűségnek tapasztalaton, vagy feltételezésen kell alapulnia.

"A"-nak hatalma van vagy hatalmi tényezőnek fogható fel, amennyiben rendelkezik azzal a képességgel, hogy "B" azt tegye vagy azt ne tegye, amit "A" akar, és "A" képes megtörtni "B" ellenállását. Ezt a meghatározást ELEMI DEFINICIÓNAK nevezzük. A hatalom elemi definíciója "A" és "B" bármilyen társadalmi szubjektumnak felfogható. Az elemi definíció nyomán 3 logikát követhetünk:

1.      "A" akarat- és ellenállás megtörő képességén van a hangsúly

2.      Ugyanaz, mint az 1, de feltételezzük azt is, hogy "B" adott esetben valamilyen oknál fogva hajlandó önként engedelmeskedni "A"-nak.

3.      "A" nem rendelkezik az előbb említett képességgel, ezt "B" tudja is, de mégis hajlandó engedelmeskedni.

A 2-es és a 3-as modellnél kimutatható az engedelmességi kézség. Itt az AUTORITÁS FOGALMÁT használjuk. Csak akkor beszélhetünk autoritásról, ha az engedelmességi kézség a tiszteletre és tekintélyre alapozódik. A tiszteleten alapuló autoritást egyszerűen TEKINTÉLYNEK is nevezhetjük.

A közhatalmat amely a társadalom által elismert közfunkciókat kizárólagosan lát el és joga van a kényszer és az erőszak alkalmazására, POLITIKAI HATALOMNAK nevezzük. A társadalomban a 3 hatalmi logika egyszerre működhet. A formális és nem formális döntéshozó gyakran nem ugyanaz: nem az hozza a döntést, aki pozíciója alapján megtehetné, hanem az akinek hatalma van. A különböző hatalomfelfogások szerint a hatalom a döntések birtoklása. Másik fontos fogalom a BEFOLYÁS. A befolyás tudatos cselekvés. Befolyásolni, vagy befolyást gyakorolni több mint "hatással" lenni valakire. El tudja érni, hogy szabad akaratukból, erőszakmentesen változtassák meg döntéseiket.

A HATALOMHOZ szorosan kapcsolódó fogalom az URALOM. Az uralom olyan hatalom, amelyet a kötelező akarat verbális kinyilvánítása jellemez. Aki uralkodik, az parancsot ad és parancsának engedelmeskednek. Politika hatalom esetében „hatalomra kerülni” megfogalmazásnak az az értelme, hogy egy társadalmi szubjektum jutott hozzá azokhoz a kényszerítő eszközökhöz, amelyekkel a társadalom vezetését szolgáló kötelező döntéseinek érvényt szerezhet mások akarata ellenére is. Meg kell különböztetni a szükséges és az önkéntes engedelmességet.

Megállapíthatjuk, hogy a legitim hatalom elfogadott hatalom, de nem minden hatalom legitim. Csak az a politikai hatalom legitim, amelyet nem általában, bármely oknál fogva fogadnak el, hanem azért mert törvényesnek vagy jogosnak tekintik. A „LEGITIMÁLNI” kifejezés jelentése: törvényesnek vagy jogosnak elismerni. Ennek ellenére engedelmességi kézség alakulhat ki a hatalom iránt, amiről tehát elmondhatjuk: nem legitim, de elfogadott.

A magyarázat útján történő elfogadtatásnak három stratégiája van: igazolás, legitimálás és racionalizálás. A RACIONALIZÁLÁS az olyan típusú magyarázat, amely ok-okozati összefüggésekre hivatkozik. A LEGITIMÁCIÓS tematikában alapvető követelmény a legitimálás és a legalitás megkülönböztetése. A „legális” szóval azt az állapotot fejezzük ki, hogy valami megfelel a tételes jogszabályoknak. A politikai legitimitás lényege és tétje az önkéntes engedelmesség és engedelmességi kézség olyan társadalmi viszonylatokban, ahol a jogi szabályozottság elfogadott. A legitimáció legegyértelműbb alkalmazási területe történelmileg is az uralom. A fogalomnak ott van értelme, ahol a hatalom alárendeltjei nem egyszerűen csak engedelmeskednek, hanem kialakult bennük egy felfogás az engedelmességre méltó hatalomról, az uralomjogosságról és jogi feltételeiről. A jogi képzeteket kell kiindulópontnak venni, nem pedig a saját értékeinket. 

 

A POLITIKAI RENDSZER

 

Rendszerelméleti megközelítésben és legegyszerűbben megfogalmazva a rendszer részekből álló egész. A részek meghatározott struktúrát képeznek. Rendszer és környezete hatnak egymásra. A rendszeren belüli rendszerképződmény az ALRENDSZER. Társadalomelméletileg egy társadalom is rendszernek tekinthető. Minél fejletlenebb egy társadalom, tagjai annál inkább képesek ugyanazt a tevékenységet elvégezni. Ahhoz, hogy egy társadalom magasabb fejletségi szintre jusson, az egyes társadalmi alapfunkciókra irányuló tevékenységeknek el kell különülnie. Ezt FUNKCIONÁLIS DIFERENCIÁLÓDÁSNAK nevezzük. Az államhatalmi és nem államhatalmi szervezeteket a modern politikai rendszereken belül külön alrendszereket képeznek: államrendszer, pártrendszer, érdek- és nyomáscsoportok rendszere. A politikai rendszer a társadalom nézőpontjából csak egy "alrendszer". A politikai rendszer szervezetek normáinak a rendszerét jelenti. Elemei még: a politikai normák, politikai magatartások, politikai kultúrák, politikai ideológiák és politikai közösségek. Minden elem kölcsönösen összefügg, egymásra hatással van és sajátos funkciót lát el a rendszeren belül. A politikai érdekeket és akaratokat mint rendszerelemeket elsősorban érdekszubjektumokként kell felfognunk. A P. rendszert a környezetből állandó "kihívások" érik, melyekre "válaszokat" kell adni. Nyitott rendszernek tartják. Működésének 4 fontosabb szakasza van: becsatornázás, átalakítás, kibocsátás, visszacsatolás. Alapvető ÖSSZTÁRSADALMI FUNKCIÓK:

1.      ALKALMAZKODÁS: az alkalmazkodás elsősorban a termelésben valósul meg.

2.      CÉLKITŰZÉS ÉS CÉLELÉRÉS: a társadalom működése és újratermelése alapján a politikai rendszer elsődleges funkciója. A társadalom által elérendő célokat fogalmazza meg.

3.      INTEGRÁCIÓ: a társadalom tagjai és csoportjai közötti kötődések és összetartó erő fenntartása. Feladata a társadalom belső ellentéteinek ellensúlyozása. Alapelve a szolidaritás.

4.      MINTA-FENNTARTÁS (REPRODUKCIÓ): tudások, kulturális minták, értékek és normák megőrzése, valamint megőrzendő tudások, minták teremtése. Fő eszköze a szocializáció.

A P. rendszer néhány SZEKUNDER FUNKCIÓJA:

1.      Adó-, jövedelem-, vám-, inflációs és beruházási politika.

2.      A politikai és társadalmi hagyományok ápolása, intézményes fenntartása, politikai és történelmi jelképek alkalmazása, szükséges normák és intézmények létrehozása.

3.      Az integrációhoz hasonló módon működik közre a politikai rendszer a minta fenntartásában.

A P. rendszernek rendelkeznie kell bizonyos képességekkel, hogy működhessen és funkcióit sikeresen elláthassa. Legfontosabb összetevőjévé a hatalom és a hatalmi viszonyok válnak.

A modern társadalmak korai korszakában a politika világa, egy átfogó politikai- katonai- közigazgatási jogi komplexumból állt. A közigazgatást egyre hermetikusabban lefedték a jogi rendelkezések. Lehetővé tették, hogy a közigazgatáson belüli politikai indíttatású jogsértéseket jogi úton orvosolják. A hatalom folyamatos alternativitása (szavazatokért a harc) kitermeli a kormány-ellenzék kettősségét. Ebből sarjad ki a politikai rendszer értékduálja.

A profi politikusnak két elvet kell alkalmazni az alternatívák mérlegelésekor: egy EGZISZTENCIÁLIS és egy TECHNOKRATIKUS SZELEKCIÓS ELVET. Azzal válik profivá, hogy a funkció betöltése megélhetési forrássá válik számára. Amikor ő dönt tekintettel kell lennie saját egzisztenciájának változására a döntést következményeként. A TECHNOKRATIKUS elv szerint szakértelmet várunk el egy politikustól (pénzügyminiszter-közgazdász). Ezért gyakran megfogalmazódik a "SZAKÉRTŐI KORMÁNY" LEHETŐSÉGE. Ne politikus, hanem szakember irányítson. A tech. elv a döntés tárgyához igazodik, ezért más alrendszer sajátos logikáját követi az igaz-hamis, vagy jogos-jogtalan étrékduáljára hasonlít.

POLITIKAI REZSIM: a politikai nyelvben rendszernek fordítjuk le a rezsim (regime) szót. Használatakor a hangsúly a politikai rendszert vagy a kormányzati intézményeket tartósan kézben tartó hatalmi és uralmi csoporton van. A személyi összefüggéseknek komoly szerepe van, ezért gyakran nevezik el az uralkodó csoport legtekintélyesebb tagjáról. (Kádár rezsim, Horthy rezsim).

 

POLITIKAI OSZTÁLY ÉS POLITIKAI ÉLET

 

A kapitalizmus előtt a feudális rendszerekben a gazdasági hatalom és a politikai hatalom összefonódott: születési előjog. A kapitalizmusban szétválnak egymástól. Nincs a kettő között szükségszerű kapocs. A kapitalista társadalomban az uralkodó osztály fogalma a tőkésekre értendő. Gyáraik voltak és munkásokat alkalmaztak. Ez az uralkodó osztály azonban nem birtokolja a politikai hatalmat. Tehát ez GAZDASÁGI HATALOMNAK tekinthető. A politikai életben ki kell alakulnia olyan csoportoknak, akik számára a közjog és politikai funkciók ellátása sajátos társadalmi tevékenységgé válik. A politikával foglalkozók körét POLITIKAI OSZTÁLYNAK nevezzük. (II. világháború az arisztokraták = politikai osztály; ) A KOMMUNISTA hatalomban a végrehajtó hatalom igazából nincs alárendelve a törvényhozó hatalomnak. Az állami és közigazgatási szerveket a pártszervek alá rendelték. A MODERN TÖBBPÁRTI DEMOKRÁCIÁBAN is kialakul politikai osztály. Pártelitből, pártapparátusból, állami tisztviselőkből. A versenyző elitcsoportok érdekeltek, hogy a választásokon ugyanazok a pártok kerüljenek a parlamentbe, legfeljebb az erőviszonyok változzanak. Már kiismerték egymást. Ha komolyabb változások állnak be új eszmék, értékek kerülhetnek előtérbe, és ez az adott politikai osztály végét is jelentheti. A politikai osztály nem csak a diktatúra vagy a demokrácia közötti rendszerváltáskor rendülhet meg, hanem egy rendszeren belüli gyökeres fordulat során is. Általában szoros kapocs fűzi őket össze: iskolai végzettség, életstílus, felfogás. Jellemző a "MI TUDAT"!!! Érdekeltek uralmi helyzetük fenntartására, az állampolgárok politikából való kiszorítására. A tömegek vezetésre szorulnak. Az elitekbe való bejutás beszűkül. Az öntudatos elitellenes csoportok NÉPNEK nevezik magukat. Az alsóbb néposztályok elitellenes beállítódásából táplálkozik a POPULIZMUS eszméje és értékrendje.

 

ÉRDEKÉRVÉNYESÍTÉS; ÉRDEKCSOPORTOK ÉS NYOMÁSCSOPORTOK

 

Abban az esetben beszélünk ÉRDEKRŐL, ha a szükséglet kielégítése függ bizonyos társadalmi feltételektől. Ott kezdődik, ahol a társadalom tagjai rá vannak utalva más egyedekre vagy társadalmi intézményekre szükségleteik kielégítéséhez. Politológiai szempontból kiemelt jelentősége van azoknak az érdektörekvéseknek, amelyek a szükséglet-kielégítéshez rendelkezésre álló javak, értékek szűkösségére vezethetők vissza. Az érdekek érvényesítésének szubjektív feltétele van, az ÉRTÉKTUDAT. Az érdekek, a körülmények, a feltételek mérlegelése, és az ezt követő cselekvés mindig szubjektív megfontolások alapján megy végbe. Erre az elvre épül a PATERNALIZMUS (ATYÁSKODÁS).

A SZUBJEKTÍV ÉRTÉKTUDAT mellett az érdekérvényesítés képessége is meghatározza az érdekek érvényesülését. Szükségleteink kielégítése függ attól, hogy mások elfogadják e szükségleteinket. Általánosabb értelemben az ÉRDEKÉRVÉNYESÍTÉS célja a szükségleteink kielégítése. Az érdekérvényesítés OBJEKTÍV FELTÉTELEI: megfelelő hatóerő, információk birtoklása és az információhoz jutás esélye. SZUBJEKTÍV FELTÉTELEI: konfliktus-, konszenzus és kooperácós képesség, megfelelő intelligencia megléte, kommunikációs képesség. Az érdekcsoportra jellemző, hogy van KOLLEKTÍV értéktudata, összefognak és együttműködnek egy közös cél érdekében. Rendszeresen tartanak fenn személyes kapcsolatokat, információt áramoltatnak. Az érdekcsoportok sajátos válfaját jelentik a NYOMÁSCSOPORTOK, vagy más néven NYOMÁSGYAKORLÓ CSOPORTOK. Több okból válhat nyomáscsoporttá az érdekcsoport.

1.      Az érdekcsoportok tagjai olyan megvonható teljesítménnyel rendelkeznek, amely a döntéshozók számára fontos.

2.       Az érdekcsoportnak sikerült elérni, hogy az adott kérdés a döntéshozók számára ne legyen semlegesíthető, hanem megoldandóvá váljon.

3.      Az érdekcsoportok tagjai olyan státusszal, funkciókkal, információkkal rendelkeznek, amelyeket a döntéshozók kénytelenek figyelembe venni.

4.      Ha a döntéshozók stabil érdekviszonyok közepette hozzák meg döntéseiket az új érdekcsoport megjelenése az adott érdekrendszerbe való belépése kényszerhelyzetet jelenthet számukra.

5.      Érdekcsoporthoz nem tartozók, akár teljesen érdeksemlegesek mozgósítása, támogatásának megnyerése, akiknek véleményét nem hagyhatják figyelmen kívül.

A nyomáscsoportok által gyakorol presszió tehát állapot, vagy cselekvés. Mindkettő lényege, hogy a döntéshozóknak az érdekkörnyezetből eredő kényszerrel kell szembesülnie. A nyomásgyakorlás kényszerjellege miatt a befolyásolást, amelyet bármely érdekcsoport gyakorolhat, nem tekinthetjük a nyomásgyakorlás sajátos eszközének. A befolyásolás kényszermentes.

Ha érdeksérelem a közös cselekvés fő motívuma, akkor nagyobb a konfliktuskézség és a hajlam az erődemonstrációra. A szervezett érdekérvényesítés fejlettebb formája a SZERVEZETI ÉRDEKÉRVÉNYESÍTÉS. Közös érdekűek szervezetbe tömörülnek, amelyeknek állandó vezetői és apparátusai vannak. Feladata az érdekviszonyok alakulásának figyelése, a döntéshozók tevékenységének figyelemmel kísérése, várható fejlemények mérlegelése, a tagok felkészítése. Törekednek az azonos érdekűek egybegyűjtésére. Nem elégszenek meg azzal, hogy a döntéshozókkal tudatosítják az érdekeket. Szervezeti formái az ÉRDEKEGYESÜLETEK, ÉRDEKKÉPVISELETI SZERVEZETEK, SZAKSZERVEZETEK, SZAKMAI SZÖVETSÉGEK ÉS A KOOPERÁCIÓK.

 

ÉRDEKÉRVÉNYESÍTÉSI RENDSZEREK  

 

Az érdekszervezetek a politikai döntési folyamatokba a pártok, a parlamentek, az állam- és közigazgatás, és a kormány révén kapcsolódnak be. Ha tért nyernek az intézményekben esélyük van érdekeiket beépíteni az állami döntésekbe. A tagolt érdekek szervezett felszínre juttatásának három formája van: KÉPVISELETI, FUNKCIONÁLIS ÉS HELYI ÉRDEKÉRVÉNYESÍTÉS. A KÉPVISELETINÉL a főszerep a parlamenti képviselőké. Ők elsősorban egy terület heterogén lakosságának képviselői, csak ezután vállalnak fel valamely érdekcsoport érdekeit. A FUNKCIONÁLIS, képviseltetik érdekeiket a pártok révén és a pártokon keresztül is a parlamentben. A HELYINÉL a rendeltetés mindenekelőtt a lakóhelyi és területi közösségek érdekeinek képviselete.

A FUNKCIONÁLIS FORMA négy csoportot alkothat:

1.      pluralista

2.      demokratikus-korporatív (neokorporatív állam)

3.      ellenőrzött

4.      diktartórikus-korporatív (korporatív állam)

A PLURALISTA rendszerben (Fr. USA) a szervezett érdekérvényesítés töredezett. Azonos érdekeket több érdekcsoport is képviselhet. A szervezetek között csekély a kapcsolat. DEMOKRATIKUS-KORPORATÍV (Ausztria, Németor.) az érdekszubjektumok jól szervezettek. Szoros koordinációt hoznak létre. AZ ELLENŐRZÖTT szervezetnél alá vannak rendelve más típusú szervezetnek, főleg pártoknak. Az érdekartikuláció szabadsága korlátozott. Tagsági díjból finanszírozzák a párt politikai tevékenységét. NEM DEMOKRATIKUS hivatalosan is tiltják a szervezet működését. Ágazati szakszervezeteket hoznak létre. Kommunista rendszereket jellemezték. A DIKTATÓRIKUS-KORPORATÍV rendszerben a szervezetek nem egyszerűen összefonódnak az állammal, hanem az államszerkezet egy egészen új minőségét teremtik meg. (Mussolini olasz fasiszta hatalma). Az állam és az uralkodó párt hatalmi úton beleavatkozik az érdekszervezetek létrehozásába. Döntő különbség, hogy a korporációs rendszer meghagyja a magántulajdon és a piacgazdaságot, míg a kommunista rendszerben minden az államé. A korporatív államban megszüntetik az érdekszervezetek érdekképviseleti szerepét.

A munkaadók és munkavállalók foglalkozás szerinti szervezetei alkotnak egy, az állam által elismert egyesületet, a SZINDIKÁTUST. Ha egy szakma szindikátusa a munkaadók és munkavállalók legalább 10 %- át egyesítette, a határozata kötelező volt mindenkire a szakmán belül. Vertikális rendszert képeztek. SZAKEGYESÜLETEK®UNIÓK®FÖDERÁCIÓ®KONFÖDERÁCIÓ alkottak, melynek vezetőit a kormány vezetőinek beleegyezésével választották. Másik fontos pillére a korporációs rendszernek a korporáció. Külön "korporációs" miniszter rendelkezett arról, hogy hány tagot delegálhatnak a csoportok. Alapfunkciója a jövedelemelosztás, szolgáltatások árainak megállapítása. Amit "NEOKORPORATÍV" államnak nevezünk, azt egyes nyugat-európai demokráciákban fejlesztették ki a II. világháború után. Az állam-tőke-munka viszonyrendszerben azonban - ellentétben a korporatív állammal - a felek függetlenek maradta, az állam nem ellenőrzi őket. Az államigazgatás szerveit közvetlen kapcsolatba hozzák a döntéseik érintettjeivel. Ha nem ezt tennék valószínű, hogy a kormány és a parlament által elfogadott törvénytervezet éles ellenállásba ütközne. A neokorporatizmus az érdekszervezetek egymás közötti együttműködését is magában foglalja. A rendszer "korporatív" elemét a minisztériumok mellett működő BIZOTTSÁGOK jelentik. A bizottságokban képviseltetik magukat az illetékes minisztérium és a döntés által majdan érintett főbb érdekszervezetek. A részvételt jogilag szabályozzák. Gyakran nevezik "KVÁZI PARLAMENTNEK", mert a bizottsági viták után a képviselők már csak kisebb korrekciókat hajtanak végre. Olyan mintha a parlament csak "ÁLPARLAMENT" lenne, de ez nem így van, hiszen rengeteg más természetű feladatot el kell látniuk: politikai programok alternatívák meghatározása, jogszabály megalkotása, kormány felelősségre vonása, politikai nyilvánosság biztosítása.

 

PÁRTOK ÉS PÁRTRENDSZEREK

 

A modern pártok kialakulása a 18-19. századra tehetők. Ma a politika rendszer legfontosabb elemévé váltak. Programokat dolgoznak ki és programszerű célkitűzéseket fogalmaznak meg. A pártok lényege: összefogás és szervezett cselekvés a közös érdekek érvényesítésére, a közös célok elérésére, az erő és akarat megszervezésére. Állandósult szervezetei vannak, melyek az egész országot lefedő hálózatot alkotnak. A tagoknak alá kell vetniük magukat a párt belső szabályzatának, amire külön testület figyel. A párt szervezete tagolt: a vezetőket pártapparátusok segítik. A modern pártok előfutára a 18-19 században a "protopártok". Ezek vagy parlamenti pártok voltak parlamenten kívüli szervezetek nélkül, vagy a választásra jogosult polgárok egyesülései parlamenti szervezet nélkül. A korai időkre jellemző az AD HOC választási pártok. Ezek a választások után feloszlottak.

A pártba való bevonásnak három fő szempontja van: presztízs, szervezőkézség és pénz. PROTOPÁRTOKBA tömörültek azok a hivatásos politikusok, akik célja csak a hivatali pozíció elérése volt. Az ilyen párttípusnak "HONORÁCIOR PÁRT" az elnevezése. Honorácior pártnak nevezzük ugyanakkor a protopártok egy teljesen eltérő változatát is, amelyben többnyire laikus politikusok tartoznak.

A szervezett pártok térhódításának a választójog kibővítése és a periodikus választások kedveztek. A pártok szervezik meg a választópolgárokat. Nem csak megszervezték, de tömeges párttagságot igyekeztek kiépíteni. (19 század munkáspárt). A párthoz tagsággal kötődő polgár szavazatára biztos lehetett számítani. A század második felében a pártok fokozatosan "NÉPPÁRTI" jeleget öltöttek, igyekeztek a nép egészéből szavazatokat nyerni. Mindenkinek megfelelő politikai programot állítottak össze. Politikai szabadságjogot biztosítottak. Ezért a társadalmak osztály- és rétegszerkezete átalakult. A néppártosodásban a szociáldemokraták jártak élen. Minden réteg szavazataiért versengő "GYŰJTŐPÁRTTÁ" váltak. Lehetőleg olyan csoportok problémái mellett kötelezik el magukat, amelyek szavazatokat hoznak számukra. AZ ÉRDEKEKET ÉS ÜGYEKET SZELEKTÁLJÁK. Egy politikai rendszerben több száz párt létezhet, de természetesen nem mindegyiknek van esélye hatalmi pozícióra jutni. Ezeknek a pártoknak is időnként hatalomra orientált magatartást kell tanúsítania. Amennyiben ezt nem teszi, a külvilág nem fogja őt pártnak tartani. Ezek nem RELEVÁNS pártok. A fennálló társadalmi berendezkedést megkérdőjelező pártok a "RENDSZERELLENES" pártok. Támogatottságuk rávilágít az adott politikai rendszer stabilitására. Ideáik miatt ki vannak téve, hogy az adott kormány törvényellenes politikai tevékenységgel vádolja őket. (FORRADALMI, TOTALITÁRIUS PÁRTOK). A politikai pártok tipikusan nem állami szervezetek, még ha kapnak is állami támogatást. Ezt az indokolja, hogy ha nincs elég tőkéjük, akkor külső támogatok (szponzorok) segítségére szorulnak, ami miatt függő, kiszolgáltatott helyzetbe kerülnének. Közfunkciót látnak el. A felvállalt érdekek miatt programokat dolgoznak ki. Specifikusan POLITIKAI FUNKCIÓJUK a kormányzati, a választási és a közvéleményt befolyásoló funkció. KORMÁNYZATI FUNKCIÓ: a képviselők többnyire párttagok, vagy a pártok támogatását élvezik. A "pártkormány" tehát a parlamenti pártfrakció és a parlamenten kívüli pártszervek között oszlik el. Készen kell lenniük a hatalom bármikor történő átvételére. A pártok VÁLASZTÁSI FUNKCIÓJA a képviselőjelöltek állítását, versenyeztetését és a kampány megszervezését, finanszírozását jelenti. A KÖZVÉLEMÉNY BEFOLYÁSOLÓ FUNKCIÓ legfontosabb eleme a társadalom informálása. Amíg szabad a verseny a pártok között, addig a nyilvánosság tájékoztatása a pártok lételeme.

A modern pártok szervezett pártok. Felépítésük hierarchikus és többszintű. Fontos a párton belüli demokrácia. Ha a vezető kiválasztását és a döntéshozatalt tartósan egy szűk csoport tartja kézben, akkor a párt OLIGARCHIKUS, VAGY ELITPÁRTTÁ válik. A párton belüli viszonyok másik sajátos torzulása az APPARÁTUS, A BÜROKRÁCIA előtérbe kerülése. Aki képes az apparátus bizalmát megnyerni, azé lehet a párt. A pártok sajátos pártrendszereket alkotnak, melyeknek számbavétele több okból szükséges.

Rendszerelméletileg az "EGYPÁRTRENDSZER" fogalma értelmezhetetlen, hiszen egyetlen dolog nem képezhet rendszert. Amikor a politikailag és jogilag elnyomott társadalom érdekviszonyai behatolnak az egyetlen pártba, akkor a párton belül "pártok" jönnek létre. Egypártrendszerben kizárólag egyetlen egy párt létezhet, amely hatalmat gyakorol és más pártok alapítását tiltják és büntetik. Ez - bármennyire torzult is -, de szerepet játszik a társadalmi érdekek megjelenítésében. A legegyszerűbb "számszaki" értelemben vett többpártrendszerben több párt működhet, de alapításukat és működésüket erősen korlátozzák, ellenőrzik. Lehet DIKTATÓRIKUS ÉS NEM DIKTATÓRIKUS TÖBBPÁRTRENDSZER. A DIKTATÓRIKUSBAN minden pártnak el kell ismernie a hatalmi pártot. Valójában működésüket csak a demokrácia látszata miatt engedélyezik. A pártrendszerek vizsgálatakor az alábbi elemzési szempontokat alkalmazzuk:

1.      pártok léte vagy nemléte

2.      egy vagy több párt létezése

3.      pártok szabad versenye a hatalomért

4.      a hatalomra jutás, a hatalmi váltás lehetősége

5.      a nyerési eséllyel rendelkező pártok száma és együttműködési kényszere

Valós funkciót tölthetnek be a NEM PARLAMENTI PÁRTOK. Komoly súlyuk lehet helyi szinten, ha jól szerepelnek az önkormányzati, vagy nem parlamenti választásokon. Demokráciában megeshet, hogy az önkormányzati választásokon az állampolgárok szándékosan a parlamenti választások vesztesére szavaznak. Mindezek alapján a pártrendszerek következő tipológiáját alkothatjuk meg:

A.    Nem versengő pártrendszerek

1.      EGYPÁRTRENDSZER

2.      HEGEMÓN TÖBBPÁRTRENDSZER

B. VERSENGŐ PÁRTERENDSZEREK         

1.      AUTORITER TÖBBPÁRTRENDSZER

2.      PREDOMINÁNS (DOMINÁNS) PÁRTRENDSZER

3.      HATALOMVÁLTÓ RENDSZEREK

a.      KÉTPÁRTRENDSZER

b.      MÉRSÉKEL TÖBBPÁRTRENDSZER

c.       POLARIZÁLT TÖBBPÁRTRENDSZER

d.      FRAGMENTÁLT TÖBBPÁRTRENDSZER

EGYPÁRTRENDSZER: (SZU, jelenleg KUBA). Egyetlen párt kizárólagosan birtokolja a hatalmat. A párt hatalmi monopóliuma megkérdőjelezhetetlen, más pártok alapítása tilos és büntetendő. A párt állami funkciókat lát el, az állami szervezetek alá vannak rendelve a pártszerveknek. AUTORITER TÖBBPÁRTRENDSZER: (néhány dél-amerikai ország) Egy uralkodó elit vagy elitek szövetsége monopolizálja a hatalmat. A hatalom birtokosa az uralkodó párt. Eszköz az erőszak. A pártok között korlátozott verseny folyik. A "rendszerellenese" pártnak nincs esélye a hatalmat megszerezni. Pluralizmus biztosítása. Gyakoriak a választási csalások. A rendszerellenes pártokat betiltják, üldözik. PREDOMINÁNS (DOMINÁNS) PÁRTRENDSZER: (japán a II. vh után) Valóságos, jogilag és politikailag ne

raa 2010.07.26. 09:12

Az Athéni demokrácia

 

Az athéni demokrácia

 

Földrajzi helyzet: a görög anyaország nagy része a Balkán-hegység déli részén terül el. A magas, nehezen járható hegyek számos, kisebb-nagyobb völgykatlanra osztják a területet, amelyben rendszerint egy-egy görög állam helyezkedett el. 

Miután ez a táj alkalmatlan volt nagy kiterjedésű birtokok művelésére, ezért itt a kisparaszti gazdaságok formája terjedt el. A másik meghatározó földrajzi tényező, hogy a szárazföldi Görögországot három oldalról is tenger mossa. Így ez a tengeri hajózás és a kereskedelem elterjedését segítette elő.

Előzmények: A közös földtulajdon eltűnésével fokozatosan kialakul a föld magántulajdon. A közösség egy-egy városállam közösségéről van szó, teljes jogú polgára csak a földdel rendelkezők. 

I.e. VIII. szd-tól kezdve az árutermelés és a pénzgazdálkodás megindulásával az ipar és a kereskedelem fellendülése figyelhető meg. Ez maga után vonja a társadalom vagyoni differenciálódását. A legnagyobb hatalma a nagybirtokos arisztokráciának van. Az arisztokrácia született előjogokat élvez. Kialakul az arisztokratikus köztársaság a poliszokban. 

A polisz a görög államszervezet sajátos formája, városközpontú állam. A városállam egy-egy kisebb közösség központi települést és a környező falvakat fogja össze, azaz gazdasági és politikai egységüket teremti meg. Az arisztokrácia mellett a polisz társadalmát még a városi és falusi kisbirtokos parasztság alkotja, akik egyenrangúak. A földbirtok elvesztése együtt járt a polgári jogok elvesztésével. A hatalom alapja ugyanis a föld. Éppen ezért a beköltözött kézművesek és kereskedők csak megtűrt, jogtalan tagjai a közösségnek. 

I.e. VIII. szd-tól az árutermelés következtében egyre általánosabb a parasztok eladósodása, mert nem bírják a meginduló versenyt az arisztokraták nagybirtokaival szemben. A kisbirtokos parasztok közül sokan nem tudják kifizetni tartozásaikat, s adósrabszolgákká váltak. Az adósrabszolgaság terjedésével a feszültség is növekszik a poliszokon belül. Lassan a jelentős népszaporulat következtében a földjüket vesztett parasztokat már a nagybirtok nem tudja foglalkoztatni. Megindul a kivándorlás, hogy levezesse a felesleges munkaerőt. Ez volt az egyik oka a VIII. szd görög gyarmatosítás megindulásának. A másik oka: a nyersanyag és a piackeresés. 

Gyarmatosítás: 

Iránya:  Dél-Itália, Szicília

Égei tenger partvidéke

Fekete-tenger partvidéke

Nílus deltája

Kereskedő városok alakultak, ezek idővel teljesen  függetlenné váltak az anyavárostól. 

A gyarmatosítás következménye: Fellendül az ipar és a kereskedelem, ennek hatására megnövekszik az iparos kereskedő réteg gazdasági hatalma. Viszont a politikai hatalom még az arisztokrácia kezében van. 

Az athéni demokrácia kialakulásának folyamata

 

A gazdasági hatalom birtokában a démosz (közép kézművesek, hajósok, kereskedők, birtokos parasztság, nincstelen parasztok) megindítja a harcot a politikai jogokért. 

Athénban az adósrabszolgaság következében feszült a helyzet. Szükség volt a törvények írásba foglalására. A démosz nyomására i.e. 621-ben Drakon arkhon írásba foglalja a törvényeket. Írásai elsősorban a magántulajdont védik, határt szabva az arisztokrácia önkényének. Azonban az adósrabszolgaságot nem szünteti meg. Ezért a harc a démosz és az arisztokrácia között tovább folyt. 

I.e. 594-ben Szolon arkhont bízták meg az állam ügyeinek rendezésével. Szolónt kivételes törvényhozói hatalommal bízzák meg. Ő valóbban a bajok gyökerére teszi a fejszét, amikor eltörölte az adósságot minden következményével együtt. Az adósrabszolgák felszabadultak, a külföldre eladottakat államköltségen vásárolták vissza. 

A parasztok földjeiket visszakapták. A kisbirtok védelmét szolgálta a földbirtok maximalizálása. Szolón magát az adósrabszolgaság intézményét is megszűntette. Új alkotmányában a jogokat és a kötelességeket nem az arisztokrata származási elv, hanem a demokratikusabb vagyoni elv szerint szabta meg. Ezzel a démosz leggazdagabb rétege bekerült a politikai hatalomba. A polgárokat négy osztályba sorolta. 

Türannisz: A démosz és az arisztokrácia között egy egyensúlyi helyzet alakult ki. Az arisztokrácia már nem tudta szilárdan tartani a kezében a politikai hatalmat, a démosz pedig még nem olyan erős, hogy megszerezze azt. Ebben az egyensúlyi helyzetben egyes arisztokraták magukhoz ragadják a hatalmat. Ezt a rendszert nevezzük türannisznak (zsarnokuralom), az élén álló személyt türannosznak (zsarnok).

Kidolgozott érettségi tételek

Az ősmasszívumok a földkéreg legkorábban megszilárdult, legősibb kéregdarabjaiból és a hozzájuk forrt ős- és előidei hegyek lepusztult maradványaiból állnak. Anyaga főként kemény mélységi magmás kőzet (gránit).

 

Az ősmasszívumok a kontinensek magját alkotják (jelenlétük a kontinensek fogalmának egyik legfontosabb kritériuma), a Föld kérgének legősibb darabjai. A mintegy 2,5 milliárd évvel ezelőtt kezdődött előidőben négy hegységképződés zajlott le, és ezen hegységek lepusztult magjai az ősmasszívumok.

 

A Föld ősmasszívumai: 1. Kanadai-, 2. Balti-, 3. Angara-, 4. Kínai-, 5. Dekkán-, 6. Arab-, 7. Guyanai-, 8. Brazil-, 9. Afrikai-, 10. Ausztráliai- ősmasszívum.

 

Két típusuk van:

a)      fedetlen ősmasszívumok: területükön az ősi előidei (mélységi magmás és átalakult) kőzetek közvetlenül a felszínen találhatók meg.

A teljes bejegyzést elolvashatjátok itt:

http://www.mp3lecke.hu/doksik-tetelek/foeldrajz/844-smasszivumok

 

 

Ilyet még biztos nem láttatok... mp3-ban lehet meghallgatni az iskolai, órai anyagokat ingyen, illetve letölteni is. Persze ha esetleg nincs fent minden, akkor itt biztos megtaláljátok: 23 tantárgy közvetlen tétel és jegyzet elérése: 

http://www.erettsegi-tetelek.linkpark.hu/

Remélem ez azért már komoly segítség lesz ez érettségizőknek.

 Az illem szokásainak változásai a társadalom fejlődésével járnak együtt. A társadalmi átalakulás hatással van a másokkal szembeni viselkedés szabályaira is. Etikettből, protokollból nem szerezhető diploma de a társas élet szokásainak, szabályainak ismertet az általános művelődéshez tartozik, magatartásunkra, viselkedésre a megfelelő normák mérvadóak.

A szabályok egyrészt egyre hasonlóbbak, az egyes országokban azonban jelentős eltérések tapasztalhatóak.

USA

  • Sajátosságok: nagy távolság, szoros kapcsolat hiánya, közvetlenség, egyszerűség, szertartásosság hiánya, tárgyszerűség. Kézfogás csak férfiak között van, kézcsók ismeretlen.
  • Öltözködés hét közben kötött elegáns, hétvégén kötetlen hagyományoktól mentes, európai viselet terjed.
  • Étkezés: bőséges reggeli (7-10), könnyű ebéd (13-14), főétkezés vacsora (18-20) saláta (előétel) alkohol (whisky, sör) sajátos evőeszköz-használat.
  • BŐVEBBEN ITT

 

 1. A NAGY FÖLDRAJZI FELFEDEZÉSEK ELŐZMÉNYEI

 
A 14.sz-i gazdasági és népesedési megtorpanás után a 15.sz. közepétől lassú fejlődés indult meg. Egységes államok alakulnak,  fejlődik  az  ipar, a
mezőgazdaság, ismét növekedni kezd a népesség.  Mindez nagymértékben hatott a nemzetközi (távolsági) kereskedelemre. Ny-Eu már nem tudta elég élelemmel el-
látni népességét, ezért mind több mezgazd  terméket  importált  iparcikkekért cserébe. A fő ipari-kereskedelmi központ Flandria lett. A kereskedelem fő út-
vonala tehát lassanként a  nyugat-európai  országokba  irányuló  kereskedelem lett. Ezt elsősorban az atlanti part menti hajózás bonyolította le.
A növekvő és kiszélesedő kereskedelmi forgalomnak pénzre volt szüksége. A szükségletet az eu-i nemesfémbányák már nem tudták fedezni. Emellett a
Távol-kelet és Európa közti forgalom egyre  veszélyesebbé vált , mert a török hatalom ellenőrizte és lefölözte a  földközi-tengeri kereskedelem hasznát.


Bővebben: felfedezések by mp3lecke.hu

 

 

A középkori város jellemzői Európában és Magyarországon

A kora középkorban kibontakozó mezőgazdasági fejlődés, mely technikai és módszerbeli újításokat hozott a XI-XII.században kiteljesedett, és egyre nagyobb területen hódított teret.
A népesség számának nagymértékű emelkedése volt jellemző. A növekvő és biztosabb termés csökkentette az éhínségek lehetőségét, a jobban táplálkozó emberek szervezete könnyebben ellenállt a betegségeknek. A népesség gyarapodása nagy vándormozgalmat indított el. Egyrészt Ny-Európán belül az addig lakatlan területeket vették birtokba, másrészt tömegek indultak Közép-Európa szabad földjei felé, ahol a fejlett mezőgazdasági kultúrával rendelkező telepeseket (hospesek) szívesen fogadták. A mezőgazdasági árutermelés fejlődése felesleget hozott létre, ismét megjelent a pénzforgalom. Mindez elősegítette a városok kialakulását. A városok forgalmas kereskedelmi utak vagy folyók mentén, kikötőkben, vagy hegyvidék és völgy találkozásánál jöttek létre.
A városok kialakulásával megjelent egy új társadalmi réteg, a polgárság. Sajátos helyet foglalt el a középkor társadalmi szerkezetében; nem volt nemes, de jobbágy sem: szabad ember volt. A polgár minden kötöttség nélkül rendelkezett tulajdonával, szabadon adhatta-vehette. Számára ez a városi önkormányzathoz való tartozást biztosította, aminek fő jellemzői a szabad bíróválasztás és bíráskodás, saját adószedés, egy összegben történő adózás, saját igazgatás, saját plébános választás, a vásártartás joga, árumegállítás joga és a vámmentesség. A városokra jellemző volt az érdekvédelmi szervezetek kialakulása is, melyet a kereskedők kezdtek, akik személyük és áruik biztonsága érdekében gildékbe tömörültek. A 11. században a kereskedőkhöz sokan csatlakoztak, akik között egyre nagyobb számban voltak kézművesek.. 
A városokat rendszerint fallal vették körül. Az utcák szűk sikátorokká váltak, s mivel nem volt csatornázás, az állatok és emberek szennyét legfeljebb az eső takarította el. Így az összezsúfolt városi népesség ki volt téve a járványoknak, betegségeknek, tűzvésznek, ami magas halandósághoz vezetett.
 
A város vezetését a leggazdagabb réteg, a patríciusok tartották a kezükben. Ők általában vagyonos távolsági kereskedők voltak. Az ő házaik övezték a város központját, a főteret, ahol a városháza és templom is épült. A polgárság zömét iparosmesterek, illetve kereskedők alkották. A mesterek szakmánként céhekbe tömörültek. A céhek érdekvédelmi szerveződések voltak. Biztosították a piac szabályozását, hogy minden mester megéljen. Korlátozták az iparűző számát, csak annyi mester felvételét engedték a céhbe, amennyi meg tudott élni a szakmájából a városban. A céhek ügyeltek a minőségre és s lehetetlenné tették a céhen kívüli kézművesek – a kontárok – működését. 
A lakosság nagy részét a polgárjoggal nem rendelkező plebs alkotta. A városi szegénység alkalmi munkából, gyakran a polgárok város környéki földjeinek műveléséből élt. Folyamatos volt a jobbágyok bevándorlása, amit a magas halandóság tett szükségessé. A polgárság kialakulásához szorosan kapcsolódik a rendek kialakulása. A rend biztosította a polgárság számára, hogy hallathassa szavát a politikában. A rendiség Angliából a XIII.sz.ban indult.
Városok jöttek létre a 10-11. században Észak-Itáliában, Flandriában, a Rajna – vidékén, s a Baltikum területén. A középkor folyamán Európa két leginkább városias vidékévé Észak-Itália és Flandria vált. A Baltikum területén jöttek létre a Hansa-városok.  Melyek ezek? Milyen termékeket szállítottak?
 
A kereskedővárosoknak jelentős szerepük volt a keresztes hadjáratokban. Genova és Velence óriási jövedelemhez jutottak a keresztesek szállítása, az utánpótlás biztosítása és elsősorban a Közel-Kelet és Európa közötti levantei kereskedelem révén. Ők közvetítették a keleti fűszereket, luxuscikkeket Európába.


Bővebben: jellemzői by mp3lecke.hu