KÖZELÍTÉS A POLITIKÁHOZ: VEZETÉS, IRÁNYÍTÁS, DÖNTÉS

Hétköznapi gondolkodásunkban a politika a hatalomhoz, a vezetéshez, a vezető pozíciók betöltéséhez és megszerzéséhez kötődik: a vezetőknek hatalmuk van, de hatalmukkal visszaélnek, vezető pozícióikat a saját önzőérdekeik érvényesítésére használják fel. Ezért gyakran él bennünk a gyanú, hogy aki vezető akar lenni, az "csak a hatalmat akarja". A politika az érdekek és akaratok hatalom általi érvényesítése. Van egy másik "politika kép" is. A politika feladatának a közjó szolgálatát tartjuk, a politikusoktól azt kívánjuk, hogy "értünk" dolgozzanak, tevékenységük során a "mi" érdekeinket képviseljék. Ez a kettősség fontos szerepet játszik a "politikai üzem" működése során. Tehát a politika: VEZETÉS, IRÁNYÍTÁS, HATALOM ÉS ÉRDEK!!! A politikai vezetőknek és irányítóknak hatalma van illetve hatalmat gyakorolnak; akiknek politikai hatalma van illetve politikai hatalmat gyakorolnak, azok vezetnek és irányítanak. A vezetés és irányítás funkcionális követelmény egy társadalomban. Irányítani hatalom gyakorlása nélkül is lehet. Az irányítás és a hatalom funkcióját tekintve, mindkettő irányít.

A VEZETÉS (VEZETŐ) általános funkciói a tervezés, a szervezés és az irányítás. A tervezés a problémák megoldását célzó kreatív gondolkodás. Irányítás alatt olyan tevékenységet értünk, amelynek célja a társadalom tagjai közötti racionális együttműködés elérése. Mivel a vezető adott esetben nélkülözhet speciális tudást vagy szakismeretet, tudnia kell mozgósítani azokat, akik rendelkeznek ilyennel. Összességében az irányítás a tevékenységeknek a tervekkel összhangban való szabályozása, koordinálása, a zavaró tényezők kiiktatása a vezető azon képességével, hogy a tevékenységnek a kívánt irányba terelése érdekében mások viselkedését befolyásolja. Amikor a vezető dönt, választ a rendelkezésre álló alternatívák között. Ha a vezető rendelkezik azzal a képességgel, hogy a vezetettek szándékával ellentétben is érvényesítse a döntésbe foglalt akaratát, akár megtörve ellenállásukat, azt mondhatjuk, a vezetőnek hatalma van. A vezetők viselkedésbefolyásoló képességének 6 jelentősebb típusa van: jutalmazás, kommunikációs képesség, azonosulás kiváltása, vagy azonosulási igény felhasználása, tekintély kivívása, kényszerítő hatalom gyakorlása, a vezetés legitim gyakorlása. A vezető képessége abban rejlik, hogy felismeri a vezetettek beállítódásait és eleget tud tenni azoknak. A tekintély kivívásának előfeltétele, hogy a vezetettek tiszteljenek bizonyos vezetői tulajdonságokat és képességeket, amelyekről úgy gondolják elengedhetetlen az adott vezetői funkció betöltéséhez: tudás, szakértelem, határozottság, konfliktuskezelés, problémaérzékelés. A kényszerítés is igényel képességet a vezető részéről: célja elérése érdekében tudnia kell megfelelő helyen, időben, mértékben alkalmazni és megválogatni a kényszerítés vagy erőszak eszközeit, hogy az alárendeltek az elvárt módon cselekedjenek. A LEGITIM vezetés képességének a jogilag szabályozott viszonylatok között van jelentősége. Ha a vezetettek tisztelik a jogot, akkor engedelmességi kézségük behatárolt. Morális kötelességüknek érzik a jogszerű utasításnak engedelmeskedni. A jog a törvényesség határt szab a vezetőnek.

1.      A TECHNOKRATIKUS magyarázatok szerint azok hivatottak a hatalmat birtokolni és a döntéseket meghozni, akik speciális tudással és szakértelemmel rendelkeznek.

2.      A KOMMUNISTA magyarázat szerint a kommunistáké az egyetlen tudományosan megalapozott világnézet, amelynek birtokában a társadalmi és természeti törvényszerűségek magasabbrendű meg- és felismerési képességével rendelkeznek.

3.      A BÜROKRATIKUS ÉS AUTOKRATIKUS magyarázatok a politikát a parancsengedelmesség viszonyra egyszerűsítik le. A parancsokat és utasításokat nem vitatjuk.

4.      A NEMZETSZOCIALISTA magyarázatok tartalmukban eltérnek, de logikailag hasonlóak a kommunista ideológiához. A vezér kivételes vezetői képességekkel rendelkezik. A nép és a vezér egységet alkot.

A politika tehát ott kezdődik, ahol a vezetettekben kialakul az igény az engedelmesség feltételekhez kötésére, a döntések tartalmának vitathatóságára és megvitatására, döntési és uralmi alternatívák megfogalmazására, a döntéshozókkal szembeni igények, követelések érvényesítését célzó szabad együttműködésre.  

 

A POLITIKA

 

A politika a társadalom vezetése, és a társadalom kapacitásának a kollektív célok elérése érdekében történő maximalizálása. A politikáról alkotott definíciókat logikai szerkezetük alapján osztályozhatjuk: funkcionalista, polisz-elvű, érdek-elvű, hatalom-elvű felfogások szerint. A FUNKCIONÁLIS elvben azt vizsgáljuk, hogy mi az a sajátos társadalmi tevékenység, amellyel a vezetési-irányítási feladatokat el lehet látni. A válasz az, hogy a politikainak nevezett társadalmi képződmények, jelenségek alapvető rendeltetése az irányítás. A politika fogalmát a görög "polisz" szóra vezethetjük vissza. Ebben az értelemben A POLITIKA LÉNYEGE:

1.      a közösség egyenrangú tagjainak a részvétele a közélet tartalmáról és irányáról folyó kollektív döntéshozatalban

2.      közreműködésük az irányítok és irányítottak közötti szerepcserében

3.      annak megfogalmazása, hogy mi a jó a közösség számára és az hogyan érhető el

A STRUKTURÁLIS LOGIKA szerint, ahhoz, hogy politikáról beszélhessünk, ki kell fejlődnie a "magán" és "köz" ellentétének, amely át is hatja a köztevékenységet. A MAGÁNTULAJDONNAL bíró egyén önálló egzisztenciát élvez, már nem csak a közösség által létezik. Ugyanakkor másokkal kooperációra kényszerül és kötelezettségei vannak a társadalommal szemben. Gondolkodását a magánérdek és a közérdek kettőssége hajtja. A polisz működése erre a kettősségre alapozódott. A politikának van egy harmadik, modern politikában elterjedtebb "érdek-elvű" értelmezése. Eszerint a politika nem más, mint az érdekeknek és akaratoknak a közhatalom általi érvényesítése. A politika alapja nem lehet magánérdek, vagy ha mégis, az már nem politika. A hatalmi döntések kötelező erejűek és kikényszeríthetők. Ezért a politika lényege nem más, mint harc a hatalomért. A polisz-elvű és az érdek-elvű felfogás természetesen nem zárja ki egymást. A politikát a "köz" és a "magán" között közvetítő társadalmi képződménynek tekinthetjük. Ezt a politika jelentőséget POLITIKUMNAK nevezzük. Túlzásnak tűnhet az a társadalomelméleti álláspont, hogy minden olyan szervezet politikai, amely döntést hoz, pl. család, iskola is. A mindennapi ember politikával szembeni ellenszenve is tükrözi a politika "köz" és "magán" közötti közvetítő szerepét, és a két megközelítést. A politikáról azt gondoljuk, hogy: a politika számunkra van, még ha nem is értünk működik.

 

HATALOM-URALOM-LEGITIMITÁS

 

Annak a szubjektumnak, amelynek hatalmat tulajdonítunk, rendelkeznie kell olyan képességekkel, amelyről mind a hatalmi szubjektum, mind mások feltételezik, hogy segítségével az adott szubjektum rá tudja kényszeríteni akaratát másokra. Egy döntéshozó mindaddig nem tekinthető hatalomnak, ameddig nem rendelkezik ezzel a képességgel. A REÁLIS VALÓSZÍNŰSÉGGEL két fontos összefüggést fejezünk ki: Fölösleges mindig és konkrétan megnyilvánulnia a kényszerítés képességének; Fölösleges konkrétan meghatározni a "képességet". A reális valószínűségnek tapasztalaton, vagy feltételezésen kell alapulnia.

"A"-nak hatalma van vagy hatalmi tényezőnek fogható fel, amennyiben rendelkezik azzal a képességgel, hogy "B" azt tegye vagy azt ne tegye, amit "A" akar, és "A" képes megtörtni "B" ellenállását. Ezt a meghatározást ELEMI DEFINICIÓNAK nevezzük. A hatalom elemi definíciója "A" és "B" bármilyen társadalmi szubjektumnak felfogható. Az elemi definíció nyomán 3 logikát követhetünk:

1.      "A" akarat- és ellenállás megtörő képességén van a hangsúly

2.      Ugyanaz, mint az 1, de feltételezzük azt is, hogy "B" adott esetben valamilyen oknál fogva hajlandó önként engedelmeskedni "A"-nak.

3.      "A" nem rendelkezik az előbb említett képességgel, ezt "B" tudja is, de mégis hajlandó engedelmeskedni.

A 2-es és a 3-as modellnél kimutatható az engedelmességi kézség. Itt az AUTORITÁS FOGALMÁT használjuk. Csak akkor beszélhetünk autoritásról, ha az engedelmességi kézség a tiszteletre és tekintélyre alapozódik. A tiszteleten alapuló autoritást egyszerűen TEKINTÉLYNEK is nevezhetjük.

A közhatalmat amely a társadalom által elismert közfunkciókat kizárólagosan lát el és joga van a kényszer és az erőszak alkalmazására, POLITIKAI HATALOMNAK nevezzük. A társadalomban a 3 hatalmi logika egyszerre működhet. A formális és nem formális döntéshozó gyakran nem ugyanaz: nem az hozza a döntést, aki pozíciója alapján megtehetné, hanem az akinek hatalma van. A különböző hatalomfelfogások szerint a hatalom a döntések birtoklása. Másik fontos fogalom a BEFOLYÁS. A befolyás tudatos cselekvés. Befolyásolni, vagy befolyást gyakorolni több mint "hatással" lenni valakire. El tudja érni, hogy szabad akaratukból, erőszakmentesen változtassák meg döntéseiket.

A HATALOMHOZ szorosan kapcsolódó fogalom az URALOM. Az uralom olyan hatalom, amelyet a kötelező akarat verbális kinyilvánítása jellemez. Aki uralkodik, az parancsot ad és parancsának engedelmeskednek. Politika hatalom esetében „hatalomra kerülni” megfogalmazásnak az az értelme, hogy egy társadalmi szubjektum jutott hozzá azokhoz a kényszerítő eszközökhöz, amelyekkel a társadalom vezetését szolgáló kötelező döntéseinek érvényt szerezhet mások akarata ellenére is. Meg kell különböztetni a szükséges és az önkéntes engedelmességet.

Megállapíthatjuk, hogy a legitim hatalom elfogadott hatalom, de nem minden hatalom legitim. Csak az a politikai hatalom legitim, amelyet nem általában, bármely oknál fogva fogadnak el, hanem azért mert törvényesnek vagy jogosnak tekintik. A „LEGITIMÁLNI” kifejezés jelentése: törvényesnek vagy jogosnak elismerni. Ennek ellenére engedelmességi kézség alakulhat ki a hatalom iránt, amiről tehát elmondhatjuk: nem legitim, de elfogadott.

A magyarázat útján történő elfogadtatásnak három stratégiája van: igazolás, legitimálás és racionalizálás. A RACIONALIZÁLÁS az olyan típusú magyarázat, amely ok-okozati összefüggésekre hivatkozik. A LEGITIMÁCIÓS tematikában alapvető követelmény a legitimálás és a legalitás megkülönböztetése. A „legális” szóval azt az állapotot fejezzük ki, hogy valami megfelel a tételes jogszabályoknak. A politikai legitimitás lényege és tétje az önkéntes engedelmesség és engedelmességi kézség olyan társadalmi viszonylatokban, ahol a jogi szabályozottság elfogadott. A legitimáció legegyértelműbb alkalmazási területe történelmileg is az uralom. A fogalomnak ott van értelme, ahol a hatalom alárendeltjei nem egyszerűen csak engedelmeskednek, hanem kialakult bennük egy felfogás az engedelmességre méltó hatalomról, az uralomjogosságról és jogi feltételeiről. A jogi képzeteket kell kiindulópontnak venni, nem pedig a saját értékeinket. 

 

A POLITIKAI RENDSZER

 

Rendszerelméleti megközelítésben és legegyszerűbben megfogalmazva a rendszer részekből álló egész. A részek meghatározott struktúrát képeznek. Rendszer és környezete hatnak egymásra. A rendszeren belüli rendszerképződmény az ALRENDSZER. Társadalomelméletileg egy társadalom is rendszernek tekinthető. Minél fejletlenebb egy társadalom, tagjai annál inkább képesek ugyanazt a tevékenységet elvégezni. Ahhoz, hogy egy társadalom magasabb fejletségi szintre jusson, az egyes társadalmi alapfunkciókra irányuló tevékenységeknek el kell különülnie. Ezt FUNKCIONÁLIS DIFERENCIÁLÓDÁSNAK nevezzük. Az államhatalmi és nem államhatalmi szervezeteket a modern politikai rendszereken belül külön alrendszereket képeznek: államrendszer, pártrendszer, érdek- és nyomáscsoportok rendszere. A politikai rendszer a társadalom nézőpontjából csak egy "alrendszer". A politikai rendszer szervezetek normáinak a rendszerét jelenti. Elemei még: a politikai normák, politikai magatartások, politikai kultúrák, politikai ideológiák és politikai közösségek. Minden elem kölcsönösen összefügg, egymásra hatással van és sajátos funkciót lát el a rendszeren belül. A politikai érdekeket és akaratokat mint rendszerelemeket elsősorban érdekszubjektumokként kell felfognunk. A P. rendszert a környezetből állandó "kihívások" érik, melyekre "válaszokat" kell adni. Nyitott rendszernek tartják. Működésének 4 fontosabb szakasza van: becsatornázás, átalakítás, kibocsátás, visszacsatolás. Alapvető ÖSSZTÁRSADALMI FUNKCIÓK:

1.      ALKALMAZKODÁS: az alkalmazkodás elsősorban a termelésben valósul meg.

2.      CÉLKITŰZÉS ÉS CÉLELÉRÉS: a társadalom működése és újratermelése alapján a politikai rendszer elsődleges funkciója. A társadalom által elérendő célokat fogalmazza meg.

3.      INTEGRÁCIÓ: a társadalom tagjai és csoportjai közötti kötődések és összetartó erő fenntartása. Feladata a társadalom belső ellentéteinek ellensúlyozása. Alapelve a szolidaritás.

4.      MINTA-FENNTARTÁS (REPRODUKCIÓ): tudások, kulturális minták, értékek és normák megőrzése, valamint megőrzendő tudások, minták teremtése. Fő eszköze a szocializáció.

A P. rendszer néhány SZEKUNDER FUNKCIÓJA:

1.      Adó-, jövedelem-, vám-, inflációs és beruházási politika.

2.      A politikai és társadalmi hagyományok ápolása, intézményes fenntartása, politikai és történelmi jelképek alkalmazása, szükséges normák és intézmények létrehozása.

3.      Az integrációhoz hasonló módon működik közre a politikai rendszer a minta fenntartásában.

A P. rendszernek rendelkeznie kell bizonyos képességekkel, hogy működhessen és funkcióit sikeresen elláthassa. Legfontosabb összetevőjévé a hatalom és a hatalmi viszonyok válnak.

A modern társadalmak korai korszakában a politika világa, egy átfogó politikai- katonai- közigazgatási jogi komplexumból állt. A közigazgatást egyre hermetikusabban lefedték a jogi rendelkezések. Lehetővé tették, hogy a közigazgatáson belüli politikai indíttatású jogsértéseket jogi úton orvosolják. A hatalom folyamatos alternativitása (szavazatokért a harc) kitermeli a kormány-ellenzék kettősségét. Ebből sarjad ki a politikai rendszer értékduálja.

A profi politikusnak két elvet kell alkalmazni az alternatívák mérlegelésekor: egy EGZISZTENCIÁLIS és egy TECHNOKRATIKUS SZELEKCIÓS ELVET. Azzal válik profivá, hogy a funkció betöltése megélhetési forrássá válik számára. Amikor ő dönt tekintettel kell lennie saját egzisztenciájának változására a döntést következményeként. A TECHNOKRATIKUS elv szerint szakértelmet várunk el egy politikustól (pénzügyminiszter-közgazdász). Ezért gyakran megfogalmazódik a "SZAKÉRTŐI KORMÁNY" LEHETŐSÉGE. Ne politikus, hanem szakember irányítson. A tech. elv a döntés tárgyához igazodik, ezért más alrendszer sajátos logikáját követi az igaz-hamis, vagy jogos-jogtalan étrékduáljára hasonlít.

POLITIKAI REZSIM: a politikai nyelvben rendszernek fordítjuk le a rezsim (regime) szót. Használatakor a hangsúly a politikai rendszert vagy a kormányzati intézményeket tartósan kézben tartó hatalmi és uralmi csoporton van. A személyi összefüggéseknek komoly szerepe van, ezért gyakran nevezik el az uralkodó csoport legtekintélyesebb tagjáról. (Kádár rezsim, Horthy rezsim).

 

POLITIKAI OSZTÁLY ÉS POLITIKAI ÉLET

 

A kapitalizmus előtt a feudális rendszerekben a gazdasági hatalom és a politikai hatalom összefonódott: születési előjog. A kapitalizmusban szétválnak egymástól. Nincs a kettő között szükségszerű kapocs. A kapitalista társadalomban az uralkodó osztály fogalma a tőkésekre értendő. Gyáraik voltak és munkásokat alkalmaztak. Ez az uralkodó osztály azonban nem birtokolja a politikai hatalmat. Tehát ez GAZDASÁGI HATALOMNAK tekinthető. A politikai életben ki kell alakulnia olyan csoportoknak, akik számára a közjog és politikai funkciók ellátása sajátos társadalmi tevékenységgé válik. A politikával foglalkozók körét POLITIKAI OSZTÁLYNAK nevezzük. (II. világháború az arisztokraták = politikai osztály; ) A KOMMUNISTA hatalomban a végrehajtó hatalom igazából nincs alárendelve a törvényhozó hatalomnak. Az állami és közigazgatási szerveket a pártszervek alá rendelték. A MODERN TÖBBPÁRTI DEMOKRÁCIÁBAN is kialakul politikai osztály. Pártelitből, pártapparátusból, állami tisztviselőkből. A versenyző elitcsoportok érdekeltek, hogy a választásokon ugyanazok a pártok kerüljenek a parlamentbe, legfeljebb az erőviszonyok változzanak. Már kiismerték egymást. Ha komolyabb változások állnak be új eszmék, értékek kerülhetnek előtérbe, és ez az adott politikai osztály végét is jelentheti. A politikai osztály nem csak a diktatúra vagy a demokrácia közötti rendszerváltáskor rendülhet meg, hanem egy rendszeren belüli gyökeres fordulat során is. Általában szoros kapocs fűzi őket össze: iskolai végzettség, életstílus, felfogás. Jellemző a "MI TUDAT"!!! Érdekeltek uralmi helyzetük fenntartására, az állampolgárok politikából való kiszorítására. A tömegek vezetésre szorulnak. Az elitekbe való bejutás beszűkül. Az öntudatos elitellenes csoportok NÉPNEK nevezik magukat. Az alsóbb néposztályok elitellenes beállítódásából táplálkozik a POPULIZMUS eszméje és értékrendje.

 

ÉRDEKÉRVÉNYESÍTÉS; ÉRDEKCSOPORTOK ÉS NYOMÁSCSOPORTOK

 

Abban az esetben beszélünk ÉRDEKRŐL, ha a szükséglet kielégítése függ bizonyos társadalmi feltételektől. Ott kezdődik, ahol a társadalom tagjai rá vannak utalva más egyedekre vagy társadalmi intézményekre szükségleteik kielégítéséhez. Politológiai szempontból kiemelt jelentősége van azoknak az érdektörekvéseknek, amelyek a szükséglet-kielégítéshez rendelkezésre álló javak, értékek szűkösségére vezethetők vissza. Az érdekek érvényesítésének szubjektív feltétele van, az ÉRTÉKTUDAT. Az érdekek, a körülmények, a feltételek mérlegelése, és az ezt követő cselekvés mindig szubjektív megfontolások alapján megy végbe. Erre az elvre épül a PATERNALIZMUS (ATYÁSKODÁS).

A SZUBJEKTÍV ÉRTÉKTUDAT mellett az érdekérvényesítés képessége is meghatározza az érdekek érvényesülését. Szükségleteink kielégítése függ attól, hogy mások elfogadják e szükségleteinket. Általánosabb értelemben az ÉRDEKÉRVÉNYESÍTÉS célja a szükségleteink kielégítése. Az érdekérvényesítés OBJEKTÍV FELTÉTELEI: megfelelő hatóerő, információk birtoklása és az információhoz jutás esélye. SZUBJEKTÍV FELTÉTELEI: konfliktus-, konszenzus és kooperácós képesség, megfelelő intelligencia megléte, kommunikációs képesség. Az érdekcsoportra jellemző, hogy van KOLLEKTÍV értéktudata, összefognak és együttműködnek egy közös cél érdekében. Rendszeresen tartanak fenn személyes kapcsolatokat, információt áramoltatnak. Az érdekcsoportok sajátos válfaját jelentik a NYOMÁSCSOPORTOK, vagy más néven NYOMÁSGYAKORLÓ CSOPORTOK. Több okból válhat nyomáscsoporttá az érdekcsoport.

1.      Az érdekcsoportok tagjai olyan megvonható teljesítménnyel rendelkeznek, amely a döntéshozók számára fontos.

2.       Az érdekcsoportnak sikerült elérni, hogy az adott kérdés a döntéshozók számára ne legyen semlegesíthető, hanem megoldandóvá váljon.

3.      Az érdekcsoportok tagjai olyan státusszal, funkciókkal, információkkal rendelkeznek, amelyeket a döntéshozók kénytelenek figyelembe venni.

4.      Ha a döntéshozók stabil érdekviszonyok közepette hozzák meg döntéseiket az új érdekcsoport megjelenése az adott érdekrendszerbe való belépése kényszerhelyzetet jelenthet számukra.

5.      Érdekcsoporthoz nem tartozók, akár teljesen érdeksemlegesek mozgósítása, támogatásának megnyerése, akiknek véleményét nem hagyhatják figyelmen kívül.

A nyomáscsoportok által gyakorol presszió tehát állapot, vagy cselekvés. Mindkettő lényege, hogy a döntéshozóknak az érdekkörnyezetből eredő kényszerrel kell szembesülnie. A nyomásgyakorlás kényszerjellege miatt a befolyásolást, amelyet bármely érdekcsoport gyakorolhat, nem tekinthetjük a nyomásgyakorlás sajátos eszközének. A befolyásolás kényszermentes.

Ha érdeksérelem a közös cselekvés fő motívuma, akkor nagyobb a konfliktuskézség és a hajlam az erődemonstrációra. A szervezett érdekérvényesítés fejlettebb formája a SZERVEZETI ÉRDEKÉRVÉNYESÍTÉS. Közös érdekűek szervezetbe tömörülnek, amelyeknek állandó vezetői és apparátusai vannak. Feladata az érdekviszonyok alakulásának figyelése, a döntéshozók tevékenységének figyelemmel kísérése, várható fejlemények mérlegelése, a tagok felkészítése. Törekednek az azonos érdekűek egybegyűjtésére. Nem elégszenek meg azzal, hogy a döntéshozókkal tudatosítják az érdekeket. Szervezeti formái az ÉRDEKEGYESÜLETEK, ÉRDEKKÉPVISELETI SZERVEZETEK, SZAKSZERVEZETEK, SZAKMAI SZÖVETSÉGEK ÉS A KOOPERÁCIÓK.

 

ÉRDEKÉRVÉNYESÍTÉSI RENDSZEREK  

 

Az érdekszervezetek a politikai döntési folyamatokba a pártok, a parlamentek, az állam- és közigazgatás, és a kormány révén kapcsolódnak be. Ha tért nyernek az intézményekben esélyük van érdekeiket beépíteni az állami döntésekbe. A tagolt érdekek szervezett felszínre juttatásának három formája van: KÉPVISELETI, FUNKCIONÁLIS ÉS HELYI ÉRDEKÉRVÉNYESÍTÉS. A KÉPVISELETINÉL a főszerep a parlamenti képviselőké. Ők elsősorban egy terület heterogén lakosságának képviselői, csak ezután vállalnak fel valamely érdekcsoport érdekeit. A FUNKCIONÁLIS, képviseltetik érdekeiket a pártok révén és a pártokon keresztül is a parlamentben. A HELYINÉL a rendeltetés mindenekelőtt a lakóhelyi és területi közösségek érdekeinek képviselete.

A FUNKCIONÁLIS FORMA négy csoportot alkothat:

1.      pluralista

2.      demokratikus-korporatív (neokorporatív állam)

3.      ellenőrzött

4.      diktartórikus-korporatív (korporatív állam)

A PLURALISTA rendszerben (Fr. USA) a szervezett érdekérvényesítés töredezett. Azonos érdekeket több érdekcsoport is képviselhet. A szervezetek között csekély a kapcsolat. DEMOKRATIKUS-KORPORATÍV (Ausztria, Németor.) az érdekszubjektumok jól szervezettek. Szoros koordinációt hoznak létre. AZ ELLENŐRZÖTT szervezetnél alá vannak rendelve más típusú szervezetnek, főleg pártoknak. Az érdekartikuláció szabadsága korlátozott. Tagsági díjból finanszírozzák a párt politikai tevékenységét. NEM DEMOKRATIKUS hivatalosan is tiltják a szervezet működését. Ágazati szakszervezeteket hoznak létre. Kommunista rendszereket jellemezték. A DIKTATÓRIKUS-KORPORATÍV rendszerben a szervezetek nem egyszerűen összefonódnak az állammal, hanem az államszerkezet egy egészen új minőségét teremtik meg. (Mussolini olasz fasiszta hatalma). Az állam és az uralkodó párt hatalmi úton beleavatkozik az érdekszervezetek létrehozásába. Döntő különbség, hogy a korporációs rendszer meghagyja a magántulajdon és a piacgazdaságot, míg a kommunista rendszerben minden az államé. A korporatív államban megszüntetik az érdekszervezetek érdekképviseleti szerepét.

A munkaadók és munkavállalók foglalkozás szerinti szervezetei alkotnak egy, az állam által elismert egyesületet, a SZINDIKÁTUST. Ha egy szakma szindikátusa a munkaadók és munkavállalók legalább 10 %- át egyesítette, a határozata kötelező volt mindenkire a szakmán belül. Vertikális rendszert képeztek. SZAKEGYESÜLETEK®UNIÓK®FÖDERÁCIÓ®KONFÖDERÁCIÓ alkottak, melynek vezetőit a kormány vezetőinek beleegyezésével választották. Másik fontos pillére a korporációs rendszernek a korporáció. Külön "korporációs" miniszter rendelkezett arról, hogy hány tagot delegálhatnak a csoportok. Alapfunkciója a jövedelemelosztás, szolgáltatások árainak megállapítása. Amit "NEOKORPORATÍV" államnak nevezünk, azt egyes nyugat-európai demokráciákban fejlesztették ki a II. világháború után. Az állam-tőke-munka viszonyrendszerben azonban - ellentétben a korporatív állammal - a felek függetlenek maradta, az állam nem ellenőrzi őket. Az államigazgatás szerveit közvetlen kapcsolatba hozzák a döntéseik érintettjeivel. Ha nem ezt tennék valószínű, hogy a kormány és a parlament által elfogadott törvénytervezet éles ellenállásba ütközne. A neokorporatizmus az érdekszervezetek egymás közötti együttműködését is magában foglalja. A rendszer "korporatív" elemét a minisztériumok mellett működő BIZOTTSÁGOK jelentik. A bizottságokban képviseltetik magukat az illetékes minisztérium és a döntés által majdan érintett főbb érdekszervezetek. A részvételt jogilag szabályozzák. Gyakran nevezik "KVÁZI PARLAMENTNEK", mert a bizottsági viták után a képviselők már csak kisebb korrekciókat hajtanak végre. Olyan mintha a parlament csak "ÁLPARLAMENT" lenne, de ez nem így van, hiszen rengeteg más természetű feladatot el kell látniuk: politikai programok alternatívák meghatározása, jogszabály megalkotása, kormány felelősségre vonása, politikai nyilvánosság biztosítása.

 

PÁRTOK ÉS PÁRTRENDSZEREK

 

A modern pártok kialakulása a 18-19. századra tehetők. Ma a politika rendszer legfontosabb elemévé váltak. Programokat dolgoznak ki és programszerű célkitűzéseket fogalmaznak meg. A pártok lényege: összefogás és szervezett cselekvés a közös érdekek érvényesítésére, a közös célok elérésére, az erő és akarat megszervezésére. Állandósult szervezetei vannak, melyek az egész országot lefedő hálózatot alkotnak. A tagoknak alá kell vetniük magukat a párt belső szabályzatának, amire külön testület figyel. A párt szervezete tagolt: a vezetőket pártapparátusok segítik. A modern pártok előfutára a 18-19 században a "protopártok". Ezek vagy parlamenti pártok voltak parlamenten kívüli szervezetek nélkül, vagy a választásra jogosult polgárok egyesülései parlamenti szervezet nélkül. A korai időkre jellemző az AD HOC választási pártok. Ezek a választások után feloszlottak.

A pártba való bevonásnak három fő szempontja van: presztízs, szervezőkézség és pénz. PROTOPÁRTOKBA tömörültek azok a hivatásos politikusok, akik célja csak a hivatali pozíció elérése volt. Az ilyen párttípusnak "HONORÁCIOR PÁRT" az elnevezése. Honorácior pártnak nevezzük ugyanakkor a protopártok egy teljesen eltérő változatát is, amelyben többnyire laikus politikusok tartoznak.

A szervezett pártok térhódításának a választójog kibővítése és a periodikus választások kedveztek. A pártok szervezik meg a választópolgárokat. Nem csak megszervezték, de tömeges párttagságot igyekeztek kiépíteni. (19 század munkáspárt). A párthoz tagsággal kötődő polgár szavazatára biztos lehetett számítani. A század második felében a pártok fokozatosan "NÉPPÁRTI" jeleget öltöttek, igyekeztek a nép egészéből szavazatokat nyerni. Mindenkinek megfelelő politikai programot állítottak össze. Politikai szabadságjogot biztosítottak. Ezért a társadalmak osztály- és rétegszerkezete átalakult. A néppártosodásban a szociáldemokraták jártak élen. Minden réteg szavazataiért versengő "GYŰJTŐPÁRTTÁ" váltak. Lehetőleg olyan csoportok problémái mellett kötelezik el magukat, amelyek szavazatokat hoznak számukra. AZ ÉRDEKEKET ÉS ÜGYEKET SZELEKTÁLJÁK. Egy politikai rendszerben több száz párt létezhet, de természetesen nem mindegyiknek van esélye hatalmi pozícióra jutni. Ezeknek a pártoknak is időnként hatalomra orientált magatartást kell tanúsítania. Amennyiben ezt nem teszi, a külvilág nem fogja őt pártnak tartani. Ezek nem RELEVÁNS pártok. A fennálló társadalmi berendezkedést megkérdőjelező pártok a "RENDSZERELLENES" pártok. Támogatottságuk rávilágít az adott politikai rendszer stabilitására. Ideáik miatt ki vannak téve, hogy az adott kormány törvényellenes politikai tevékenységgel vádolja őket. (FORRADALMI, TOTALITÁRIUS PÁRTOK). A politikai pártok tipikusan nem állami szervezetek, még ha kapnak is állami támogatást. Ezt az indokolja, hogy ha nincs elég tőkéjük, akkor külső támogatok (szponzorok) segítségére szorulnak, ami miatt függő, kiszolgáltatott helyzetbe kerülnének. Közfunkciót látnak el. A felvállalt érdekek miatt programokat dolgoznak ki. Specifikusan POLITIKAI FUNKCIÓJUK a kormányzati, a választási és a közvéleményt befolyásoló funkció. KORMÁNYZATI FUNKCIÓ: a képviselők többnyire párttagok, vagy a pártok támogatását élvezik. A "pártkormány" tehát a parlamenti pártfrakció és a parlamenten kívüli pártszervek között oszlik el. Készen kell lenniük a hatalom bármikor történő átvételére. A pártok VÁLASZTÁSI FUNKCIÓJA a képviselőjelöltek állítását, versenyeztetését és a kampány megszervezését, finanszírozását jelenti. A KÖZVÉLEMÉNY BEFOLYÁSOLÓ FUNKCIÓ legfontosabb eleme a társadalom informálása. Amíg szabad a verseny a pártok között, addig a nyilvánosság tájékoztatása a pártok lételeme.

A modern pártok szervezett pártok. Felépítésük hierarchikus és többszintű. Fontos a párton belüli demokrácia. Ha a vezető kiválasztását és a döntéshozatalt tartósan egy szűk csoport tartja kézben, akkor a párt OLIGARCHIKUS, VAGY ELITPÁRTTÁ válik. A párton belüli viszonyok másik sajátos torzulása az APPARÁTUS, A BÜROKRÁCIA előtérbe kerülése. Aki képes az apparátus bizalmát megnyerni, azé lehet a párt. A pártok sajátos pártrendszereket alkotnak, melyeknek számbavétele több okból szükséges.

Rendszerelméletileg az "EGYPÁRTRENDSZER" fogalma értelmezhetetlen, hiszen egyetlen dolog nem képezhet rendszert. Amikor a politikailag és jogilag elnyomott társadalom érdekviszonyai behatolnak az egyetlen pártba, akkor a párton belül "pártok" jönnek létre. Egypártrendszerben kizárólag egyetlen egy párt létezhet, amely hatalmat gyakorol és más pártok alapítását tiltják és büntetik. Ez - bármennyire torzult is -, de szerepet játszik a társadalmi érdekek megjelenítésében. A legegyszerűbb "számszaki" értelemben vett többpártrendszerben több párt működhet, de alapításukat és működésüket erősen korlátozzák, ellenőrzik. Lehet DIKTATÓRIKUS ÉS NEM DIKTATÓRIKUS TÖBBPÁRTRENDSZER. A DIKTATÓRIKUSBAN minden pártnak el kell ismernie a hatalmi pártot. Valójában működésüket csak a demokrácia látszata miatt engedélyezik. A pártrendszerek vizsgálatakor az alábbi elemzési szempontokat alkalmazzuk:

1.      pártok léte vagy nemléte

2.      egy vagy több párt létezése

3.      pártok szabad versenye a hatalomért

4.      a hatalomra jutás, a hatalmi váltás lehetősége

5.      a nyerési eséllyel rendelkező pártok száma és együttműködési kényszere

Valós funkciót tölthetnek be a NEM PARLAMENTI PÁRTOK. Komoly súlyuk lehet helyi szinten, ha jól szerepelnek az önkormányzati, vagy nem parlamenti választásokon. Demokráciában megeshet, hogy az önkormányzati választásokon az állampolgárok szándékosan a parlamenti választások vesztesére szavaznak. Mindezek alapján a pártrendszerek következő tipológiáját alkothatjuk meg:

A.    Nem versengő pártrendszerek

1.      EGYPÁRTRENDSZER

2.      HEGEMÓN TÖBBPÁRTRENDSZER

B. VERSENGŐ PÁRTERENDSZEREK         

1.      AUTORITER TÖBBPÁRTRENDSZER

2.      PREDOMINÁNS (DOMINÁNS) PÁRTRENDSZER

3.      HATALOMVÁLTÓ RENDSZEREK

a.      KÉTPÁRTRENDSZER

b.      MÉRSÉKEL TÖBBPÁRTRENDSZER

c.       POLARIZÁLT TÖBBPÁRTRENDSZER

d.      FRAGMENTÁLT TÖBBPÁRTRENDSZER

EGYPÁRTRENDSZER: (SZU, jelenleg KUBA). Egyetlen párt kizárólagosan birtokolja a hatalmat. A párt hatalmi monopóliuma megkérdőjelezhetetlen, más pártok alapítása tilos és büntetendő. A párt állami funkciókat lát el, az állami szervezetek alá vannak rendelve a pártszerveknek. AUTORITER TÖBBPÁRTRENDSZER: (néhány dél-amerikai ország) Egy uralkodó elit vagy elitek szövetsége monopolizálja a hatalmat. A hatalom birtokosa az uralkodó párt. Eszköz az erőszak. A pártok között korlátozott verseny folyik. A "rendszerellenese" pártnak nincs esélye a hatalmat megszerezni. Pluralizmus biztosítása. Gyakoriak a választási csalások. A rendszerellenes pártokat betiltják, üldözik. PREDOMINÁNS (DOMINÁNS) PÁRTRENDSZER: (japán a II. vh után) Valóságos, jogilag és politikailag ne

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.